KezdőlapSportA hétvégén megkezdődik a bajnoki szezon

A hétvégén megkezdődik a bajnoki szezon

-

-Hirdetés-

Ketten távoztak a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatától, viszont két új igazolást is bejelentett a klub a bajnoki szünetben.

A felkészülést januárban kezdték meg focistáink, a tavaszi rajt most vasárnap lesz. A hétvégén megkezdődik a 2019/2020-as bajnoki szezon tavaszi fordulója a Dunaújváros PASE labdarúgói számára. Lőrincz Emil tanítványai az NB III közép csoportjának hatodik helyéről várhatják a folytatást. Némi változás is történt a keretben. Ketten távoztak a csapatból; Bíró Ákos és Csendes Péter. Emellett két igazolásról is beszámolt a klub az elmúlt időszakban. A 19 éves Barta Barnabás, aki a Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémia neveltje, valamint a ferencvárosi és a soroksári kitérő után visszatérő Novák Zsombor erősíti innentől a DPASE felnőtt csapatát. Mint azt Lőrincz Emil vezetőedző elmondta, Novák Zsombor a támadó szekcióban lehet hasznos tagja a csapatnak, míg Barta Barnabás szélső védőként, de a dinamikája, az állóképessége miatt akár a középpályán is bevethető. Labdarúgóink a Szentlőrinc elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdik a szezont, a meccs március 8-án, vasárnap lesz.Ketten távoztak a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatától, viszont két új igazolást is bejelentett a klub a bajnoki szünetben. A felkészülést januárban kezdték meg focistáink, a tavaszi rajt most vasárnap lesz.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Horgászati tilalom június 15-től

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról számolt be, hogy sikeresen megtörtént az idei második pontytelepítés a Kikötői-öbölben és a Felső-öbölben. Előbbinél 3 mázsa, utóbbinál 7...
DunaOnline

FREE
VIEW