-Hirdetés-
Kezdőlap Sport Szuperkupa a DLSZ Arénában

Szuperkupa a DLSZ Arénában

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség immár hetedik alkalommal írta ki a Szuperkupa mérkőzést, amelyre minden labdarúgást kedvelő sportbarátot szeretettel várnak augusztus 31-én 19:30-kor a DLSZ Arénába.

Mint azt a szövetség tájékoztatójában írta, idén is két nagyszerű csapat között dől el a kupa sorsa. A 2019/2020-as Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság őszi bajnoka, a Ködi Generál Kft. mérkőzik meg a XVIII. Dunaújváros Kupa győztes gárdájával a rendkívül összeszokott csapattal, az SZP Asztalos SE-vel. Az már biztos, hogy idén új név kerül fel a vándorserlegre, hiszen két újonc csapat játssza a Szuperkupát. Az eddig győztes kétszer a Dunaferr Vasas volt, míg négyszer a Karmacsi Autó.

Kalácska András, a DLSZ elnöke azt nyilatkozta a szövetség honlapján, hogy nagyszerű gondolat volt 7 évvel ezelőtt kiírni a dunaújvárosi Szuperkupát. Igazi presztízs mérkőzés lett belőle, hiszen a résztvevő csapatok is komolyan veszik a megmérettetést. A Szuperkupával pedig megkezdik a várva várt és a szövetség által kiírt 2020/2021-es bajnoki szezont a dunaújvárosi amatőr kispályás labdarúgók részvételével.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW