-Hirdetés-
Kezdőlap Dunaferr Sok újdonságot nem tudtunk meg a vasműről

Sok újdonságot nem tudtunk meg a vasműről

Kálló Gergely jobbikos országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót hétfőn annak apropóján, hogy megkeresésére fogadta őt Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője (akinek mandátuma a cégjegyzék szerint jelenleg szeptember 30-ig szól – a szerk.).

Már korábban borítékolható volt, hogy elhangzik ezen a sajtótájékoztatón az, hogy az acélipar nehéz helyzetben van, és hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés sem kedvez a cég helyzetének. Szó esett a kollektív szerződés menedzsment általi felbontásáról, ami a napokban történt, és amelyre a vasmű dolgozói nem voltak felkészülve, illetve arról, hogy a cégvezetés új kollektív szerződést akar kötni a szakszervezetekkel.

Az országgyűlési képviselő arra kérte Evgeny Tankhilevich-et, hogy az egyeztető tárgyalásokon majd az önkormányzat is részt vehessen, amelybe a cégvezető beleegyezett. Kálló Gergely kiemelte, hogy határozati javaslatot nyújt be az országgyűlés elé, amelyben arra tesz javaslatot, hogy a vasműhöz hasonló nagy cégek egyoldalúan ne mondhassák fel a kollektív szerződést.
Adótitokra hivatkozva nem beszélt részletesen a cég önkormányzat felé fizetendő éves adóösszegéről, de kilátásba helyezte, hogy az önkormányzat, amennyiben erre igény mutatkozik a vasmű vezetése részéről, akkor hajlandó ennek a „rugalmasabb kezelésére”.
A cég tulajdonosi körének kérdését tárgyalva azt mondta, hogy a magyar állam ez ügyben hallgat. Ehhez képest Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már jóval e sajtótájékoztató előtt a következőket nyilatkozta épp a feol.hu-nak: „Arról van információnk, hogy több magánpiaci szereplő is fantáziát láthat a Dunaferr megvásárlásában, legalábbis ilyen típusú szándékok megfogalmazódtak. De világosan látni kell, a magyar államnak nincs piaci szerepe ebben.” Kálló képviselő szerint van ilyen befektető, és napokon belül nyilvánosságra is hozzák az „új tulajdonos” kilétét.

Szerző: Brousil Csaba Forrás: Duol.hu

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW