-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Közleményben reagált a dunaújvárosi Fidesz a Dunaferr mai bejelentésére

Közleményben reagált a dunaújvárosi Fidesz a Dunaferr mai bejelentésére

A Fidesz helyi szervezete közleményt tett közzé, amit szerkesztőségünknek is eljuttatott.

Most ezt közöljük változtatás nélkül:

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Dunaújvárosi Szervezetének közleménye Tankhilevich Evgeny, az ISD DUNAFERR Zrt. legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes vasműs munkavállalóknak címzett levelére.

Magyarország kormánya évek óta minden támogatást megad a DUNAFERR vállalatcsoport működőképességének fenntartásához.

Egy hét híján egy év telt el azóta, hogy a Pintér Tamás – Kálló Gergely nevével fémjelzett „szivárványkoalíció” vezeti Dunaújvárost. Választási ígéreteikből semmi nem valósult meg, mindenütt a rombolás, a leépülés jeleit látjuk.

 A mai napon bekövetkezett az, ami több ezer dunaújvárosi család megélhetési gondjait, egzisztenciális nehézségeit vetíti előre. Az ISD DUNAFERR Zrt. és tagvállalatai a Munka törvénykönyvében lefektetettekkel szemben az

október 10-ig esedékes szeptemberi munkabért és egyéb juttatásokat csak ütemezetten fizetik ki.

A város jelenlegi vezetése a tavalyi, helyi önkormányzati választásokat megelőző kampányában azt ígérte, hogy hatalomra kerülése esetén mindent megtesz az ISD DUNAFERR Zrt. zavartalan működéséért, a vállalatcsoport dolgozóiért. Sokan ezért szavaztak rájuk!

A be nem váltott ígéretekért minden felelősség Pintér Tamás polgármestert és Kálló Gergely országgyűlési képviselőt terhel.

A városvezetés háborút visel Magyarország kormányával szemben, és

együttműködik azzal a vasműs menedzsmenttel, amely nem vállal felelősséget saját munkavállalóiért.

Az Orbán-kormány több ízben komoly vételi szándékot jelzett a cégcsoport tulajdonosa felé, míg a vasmű vezetése inkább a Pintér Tamás-Kálló Gergely „szivárványkoalíciót” választotta.

Dunaújváros, 2020. október 6.

Cserna Gábor

elnök

Fidesz Dunaújvárosi Szervezete”

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW