-Hirdetés-
Kezdőlap Egészség Megkezdődött az idősotthonokban és más bentlakásos intézményekben élők kampányoltása

Megkezdődött az idősotthonokban és más bentlakásos intézményekben élők kampányoltása

Csütörtökön megkezdődött az idősotthonokban és más bentlakásos intézményekben élők kampányszerű oltása – jelentette be a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes szavai szerint a most kezdődött oltási kampány összesen 1845 intézményt – többségében idősotthont, de más bentlakásos intézményt, például pszichiátriai intézményeket – érint. Az oltások beadásában 143 oltócsoport vesz részt.
    Galgóczi Ágnes célnak nevezte, hogy a következő napokban minden idősotthonba, bentlakásos intézménybe eljussanak, hiszen – mint mondta – a fertőzés az egészségügyi dolgozók mellett a nagyobb közösségben élő időskorúakat veszélyezteti a leginkább.
    Hozzátette: csütörtökön 220 intézménybe jutnak el az oltócsoportok, és az előzetes jelentkezések alapján 13 ezer bentlakó, gondozott és dolgozó oltását tudják elvégezni. Hangsúlyozta: az oltócsoportok csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap is intenzíven oltanak majd.
    Galgóczi Ágnes jelezte: abban a négy idősotthonban, ahol január elején kezdték az oltások beadását, már a második dózis beadását végzik.
    Elmondta, az oltási rendben a következő célcsoport a védőoltásra regisztrált legidősebb emberek lesznek.
    A szakember továbbra is arra biztatta az időseket, hogy aki még nem tette, regisztráljon a védőoltásra, ebben pedig – kérte – segítsék őket családtagjaik.
Regisztráció védőoltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/
A járványügyi adatokat ismertetve Galgóczi Ágnes elmondta, az elmúlt napon 1569 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel az azonosított esetek száma 363 450-re nőtt. Elhunyt 93, többségében idős, krónikus beteg, így az járvány kezdete óta az elhunytak száma 12 291. Kórházban 3669 embert ápolnak a koronavírus-fertőzés szövődményeivel, lélegeztetőgépen 255-en vannak.
    Folyamatosan nő a gyógyultak száma, ők mára 249 003-an vannak, és csökken az aktív fertőzöttek száma – ismertette.
    Kiemelte: a következetes védekezésnek köszönhetően javultak a hazai járványügyi adatok, miközben a környező országokban tovább nő a fertőzöttek száma. Ezért továbbra is fontos, hogy mindenki betartsa a járványügyi intézkedéseket – hangoztatta.

(MTI)

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW