KezdőlapEgészségA megye is felkészült a tömeges oltásokra

A megye is felkészült a tömeges oltásokra

-

Székesfehérvárra látogatott dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, aki az oltási feladatokról tájékoztatta a helyi munkacsoportot- erről számolt be a Fejér Megyei Kormányhivatal.

A megyei védelmi bizottságok mellett létrejött a Megyei Oltási Munkacsoport, amely az oltási folyamatok koordinálását végzi. Dr. György István a munkacsoport február 4-i ülésén, a múlt héten kezdődő új oltási szakasszal kapcsolatos feladatokról tájékoztatta a Fejér Megyei Oltási Munkacsoportot. Az államtitkár elmondta, hogy mivel lakosság tömeges oltása csak rendkívüli logisztikai munkával és összehangolt szervezésben valósítható meg, a kormányzat kiemelt szerepet szán a helyi adottságokat leginkább ismerő megyei oltási munkacsoportoknak. Kérte a lehető legszorosabb együttműködést a szakmai társszervezetekkel, háziorvosokkal, hogy a rendelkezésre álló vakcinákat a legrövidebb idő alatt felhasználják az oltási tervben meghatározottak szerint. Dr. György István megköszönte az oltásban résztvevők áldozatos munkáját, kiemelve az eddigi oltási feladatokat hatékonyan lebonyolító székesfehérvári és dunaújvárosi kórházak munkatársait. Városunkban és környékén is már megkezdték előző héten a legidősebbek oltását, akik regisztráltak a vakcinára.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW