-Hirdetés-
Kezdőlap Kultúra Kisfilm kézült a Wass Albert felolvasó naphoz

Kisfilm kézült a Wass Albert felolvasó naphoz

Mint már arról előzetesen beszámoltunk, idén is csatlakoztak városunkból a Wass Albert felolvasó naphoz.

A járványügyi helyzet miatt az online térben rendezték meg a programot. Ezt úgy valósították meg, hogy a jelentkezők előre felvett felolvasásaiból egy kisfilmet állítottak össze, és feltöltötték a Youtube-ra. Február 27-én mutatták be a több, mint egyórás filmet. Baranyi Fanni Zsófi, az egri Eszterházi Károly Egyetem másodéves hallgatója készítette a filmet. A forgatások helyszíne az evangélikus templom imaháza volt, ezt kiegészítették a magánfelvételek. A filmben Kaizler Gitta festőművész alkotásait is meg lehet tekinteni. Tizenegy résztvevő, köztük Farkas Lajos, Stermeczki András és Kásás Margit előadásából állították össze a filmet, amelyet bármikor visszanézhetnek az érdeklődők.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW