KezdőlapKözéletAlkotói pályázatra hívja fel a figyelmet a Lóri

Alkotói pályázatra hívja fel a figyelmet a Lóri

-

A Lorántffy Zsuzsanna Technikum egy alkotói pályázatra hívta fel a diákjai figyelmét. Ha a fiatalok a digitális oktatás során kreatív tevékenységgel szeretnének kikapcsolódni, akkor nevezzenek bátran a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által idén meghirdetett, „Beszédes fajnevek”című pályázatára.

Várnak minden olyan szabadon választott technikával készült művet, amely egy olyan élőlényt mutat be, amelynek a neve valamiképp máshogy is értelmezhető. Ilyen lehet például a tündérfátyol, farkasalmalepke, vízi hídőr, rucaöröm, de még számos ilyen fajnevet lehetne sorolni. A beküldött művek lehetnek karikatúrák, de akár komoly alkotások is, a lényeg, hogy ne a konkrét fajt ábrázolják, hanem egy olyan alkotás legyen, amelyből kitalálható, hogy milyen élőlényre is gondolt a készítő. Az alkotások mérete és anyaga tetszőlegesen választható. Ráadásul nem csak középiskolás tanulók, hanem óvodások és általános iskolások is nevezhetnek, így minden dunaújvárosi fiatal nevezhet, aki kedvet érez hozzá. Egyénileg és csoportban is dolgozhatnak az alkotáson, de egy nevezőtől csak egy pályázatot fogadnak el. A nevezési határidő május 7. Bővebb információ a Loránttfy középiskola közösségi oldalán is megtalálható. 

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW