KezdőlapKultúraÉvadzáró társulati ülést tartott a Bartók

Évadzáró társulati ülést tartott a Bartók

-

Évadzáró társulati ülését tartott múlt csütörtökön a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház. Őze Áron igazgató értékelte az elmúlt rendkívüli időszakot, megköszönve a munkatársak helytállását, a városvezetés segítségét.

Mint mondta, sajnos a járvány miatt elvesztették egy kollégájukat, az intézmény egyik alapemberét, Böröcz Györgyöt, és az ő emléke előtt tisztelegve, róla nevezték el a stúdiótermet. Az eseményen Pintér Tamás polgármester átadta Őze Áronnak a megbízólevelét, július 1-től újabb öt évre őt bízták meg a színház vezetésével. Őze Áron arról is beszélt, hogy bár most lezárják az évadot, a munka nem áll meg, jelenleg a Hamlear című darabot próbálják, a nyáron pedig több fesztiválon is fellépnek. Június 23-án a Szentendrei Skanzenben az Utánképzés ittas vezetőknek című darabot adják elő, majd jön a Hamlear gyulai bemutatója. Aztán szintén Gyulán játsszák a Sándor Mátyást, majd Esztergomba viszik a Toldit és a Jónás könyvét. Az igazgató vázolta, jelenleg 16 olyan előadásuk van, amelyet az új, 2021/22-as évadban tűznek műsorra. Vannak köztük olyanok produkciók, amelyeket még nem mutattak be, és olyanok is, amelyekből eddig csak 1-1 előadást tudtak játszani. Augusztus 20-án nyitják a következő évadot: a Bartók Ligetben először láthatja a közönség a Nem leszek a játékszered musicalt augusztus 27-28-29-én. Szeptemberben három bemutatót tartanak: A kis hercegét, a Hamlearét, illetve a János vitéz táncelőadást a Bartók Táncszínháztól. Őze Áron a társulati ülés végén bejelentette: július 1-jétől művészeti igazgatóvá nevezi ki Csadi Zoltán színész-rendezőt, aki már csaknem 20 éve a Bartók Színház tagja, itt kezdte a pályáját. A Bartók Táncszínház vezetője továbbra is Vári Bertalan. Egyben megköszönte Sipos Imre korábbi művészeti vezető munkáját, aki ugyan kapcsolatban marad a dunaújvárosi teátrummal, de mostantól a kecskeméti színház tagja lesz.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW