KezdőlapSportA DKSE megvédte 2020-ban megszerzett bajnoki címét

A DKSE megvédte 2020-ban megszerzett bajnoki címét

-

Győrben a Prolan Mesterfokú Bajnokságon a nőknél a DKSE együttese nyerte a szuper csapatbajnokságot.

A Győri AC versenyzője, Molnár Botond nyerte a tornászok Prolan férfi Mesterfokú Bajnokságának egyéni összetett versenyét, ezzel pedig a győztesnek járó dr. Sánta Lajos trófeát, a hölgyeknél pedig a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófiával felálló DKSE diadalmaskodott a női szuper csapatbajnokságon Győrben.

A győri Olimpiai Sportparkban kezdetét vette az idei utolsó hazai tornaverseny. A pénteki nyitónapon az utánpótlás versenyei mellett a hölgyek szuper csapatbajnokságának második fordulóját, a férfiaknál pedig a Prolan Mesterfokú Bajnokság egyéni összetett viadalát tartották. A két megmérettetésben közös volt, hogy mindkettő selejtező is volt egyben a szerenkénti döntőkre, a hölgyek esetében pedig az összetett fináléra is.

Kovacs Zsofia felemaskorlaton

A csb-n az első – tavaszi – fordulót a DKSE viszonylag nagy fölénnyel nyerte, így Kovácsék számítottak a fő esélyesnek. A viadalon a versenykiírás szerint klubonként legalább egy felnőtt tornásznak szerepelnie kell, egyébként a serdülőkig bárki alkothatja az ötfős együttest, ahol szerenként mindig a legjobb három eredménye számít, de ebben minimum egy felnőtt versenyző mindig benne van. A dunaújvárosiak jó teljesítményt nyújtottak, bár Győrben másodikként zártak (149.000) a Bácskay Csenge, Yana Fedorova, Székely Zója, Péter Sára, Peresztegi Nóra alkotta Postás SE “B” mögött (151.400). Az első etapon megszerzett előny azonban elegendőnek bizonyult, így a Czifra Lili, Makai Lilla, Mayer Gréta, Makovits Mirtill, Kovács Zsófia összeállítású DKSE megvédte 2020-ban megszerzett bajnoki címét, a Postás SE “B” és az UTE (Jávor Brigitta, Jankovics Kamilla, Nerhof Anett, Szilágyi Nikolett, Pethő Regina) csapata előtt.

A Női Szuper CSB dobogósai

A férfiaknál az előzetesen nagy esélynek számító, címvédő Mészáros Krisztofer sérülése miatt mindössze két szeren indult, lólengésen és korláton. A győriek azonban így is remekeltek, és a dobogó mindhárom fokára Rába-parti tornász állhatott. Az első helyet és az ezzel járó dr. Sánta Lajos kupát a csapattal junior Európa-bajnoki ezüstérmes, még ifjúsági korú Molnár Botond (79.300) szerezte meg, a második Tomcsányi Benedek (78.500), a harmadik pedig Kardos Botond (77.600) lett.

Molnar Botond korláton
Fotók: MATSZ / Freschli József

A Prolan Mesterfokú Bajnokság szombaton a női összetett fináléval és a férfiak szerenkénti döntőivel folytatódik, amely 11:00 órától kezdődik.

A rendezvény a nézőknek és a sajtó munkatársainak védettséget igazoló okirattal és maszk viselésével látogatható.

Molnár Botond: Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam volna, hogy ifistaként ilyen remek teljesítményt tudok nyújtani a felnőttek között. A múlt heti csb nem úgy sikerült, ahogy reméltem, de most bepótoltam mindent, úgy érzem. Ezzel pedig jó szájízzel zárom a 2021-es esztendőt.

Kovács Zsófia: Örülök a csapatbajnoki címnek, azt hiszem, a fiatalok is szépen helytálltak. Hosszú és fárasztó esztendő volt az idei, kicsit nehéz volt felpörögni erre a csb-re – én csak felemáskorláton és ugráson szerepeltem -, de az eredményeket látva, azt gondolom, sikerült.

Eredmények, Prolan Férfi Mesterfokú Bajnokság, Egyéni összetett
1. Molnár Botond (Győri AC) 79.300 pont
2. Tomcsányi Benedek (Győri AC) 78.500
3. Kardos Botond (Győri AC) 77.600

Eredmények, Női Szuper csapatbajnokság, végeredmény
1. DKSE (Czifra Lili, Makai Lilla, Mayer Gréta, Makovits Mirtill, Kovács Zsófia) – 302.500; edző: Badics Réka, Trenka János
2. Postás SE “B” 298.300
3. UTE 272.000

Szerző: Morva Dávid Forrás: Duol.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW