-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Közel másfél millió forinttal segítik az intenzív osztályt

Közel másfél millió forinttal segítik az intenzív osztályt

Fotó: Laczkó Izabella /Dunaújvárosi Hírlap

Közel másfélmillió forint adomány gyarapítja a Szent Pantaleon Kórház intenzív betegellátó osztályának alapítványi számláját.

A jótékonysági akciót még tavaly kezdték megszervezni egy, az anonimitását kérő magánszemély kezdeményezésére. Ő felajánlott egy francia válogatott focisták által dedikált mezt licitálásra, hogy a bevétellel az osztályt támogathassák. A háttérmunkában, az akció megvalósításában a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Dunaújvárosi Hírlap is szerepet vállalt. A legnagyobb ajánlatot, egymillió forintot Palkovics Milán, az ÉPDUFERR Nyrt. ügyvezetője tette, így vehette át a mezt. A felajánlók nem vonták vissza az előtte tett ajánlatok az osztály támogatása érdekében, köztük Kiss Attila, a helyi McDonald’s üzletvezetője, így összességében 1.420.000 forintot fordíthat az osztály a mindennapi működésük segítésére. Dr. Jobbágy Lajos osztályvezető főorvos elmondta, hogy új gyógyszerelő kocsikat vásárolnának a pénzből. Palkovics Milán arról is beszélt az átadási ünnepségen, hogy a mezt most kihelyezik a tárgyalójukba egy évig, utána terveik szerint egy hasonló licitálási-támogatási akcióra ajánlanák fel, amely ismét egy nemes ügyet szolgálhat.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW