KezdőlapKultúraNagysikerű volt az Újévi Gála

Nagysikerű volt az Újévi Gála

-

-Hirdetés-

Tavaly a járványügyi helyzet miatt nem, ám múlt pénteken, január 14-én ismét megrendezte a Sándor Frigyes Zeneiskola és a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány az Újévi Gálát.

A zenei rendezvénynek a Bartók színház adott otthont, és teltház fogadta a fellépőket. A program elején Moravecz Attila, az alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Beszámolt az alapítvány előző évi munkásságáról, feladatairól. Mint azt vázolta, hangszereket újítottak fel, szükséges alkatrészeket, eszközöket, kottatárakat szereztek be, kamerát is vásároltak az online közvetítésekhez, videókhoz. A Tesco „Ön választ mi segítünk” elnevezésű pályázatán sikeresen szerepeltek, az így elnyert 250 ezer forintot virágosításra fordították. Tovább szépítették, rendezték a szoborparkot. Az MVM felajánlásával öt laptoppal és öt asztali számítógéppel gazdagodhatott a zeneiskola informatikai eszközállománya. Az alapítvány elnöke ezúton is köszönetét fejezte ki minden támogatójuknak, partnerüknek, a szülőknek a segítségét. Ezután kezdődhetett a zenei gála. Nagysikerű volt az egész műsor, amelynek első felében a zeneiskola növendékei és tanárai léptek fel, a második felében pedig Szentpéteri Csilla zongoraművész és zenekara szórakoztatta a közönséget. A publikum hosszú vastapssal hálálta meg a csodás estét.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat

0
Közgyűlést tartott csütörtökön a képviselő-testület, amelynek elején átadták a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat. Ezt az elismerést idén két személynek ítélték oda: posztumusz Oláh Jánosnénak, a...
DunaOnline

FREE
VIEW