KezdőlapgyászElhunyt Selyem József, korábbi önkormányzati képviselő

Elhunyt Selyem József, korábbi önkormányzati képviselő

-

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata szomorúan tudatja, hogy Selyem József korábbi önkormányzati képviselő, 2022. január 24-én, életének 60. életévében elhunyt.

Selyem József 1962-ben született, másfél éves korában került Dunaújvárosba, a Római Városrészbe, amelyhez aztán egész életében ragaszkodott. 25 évet dolgozott a Dunai Vasmű mészmű üzemében, majd 8 évig vezette a Fabó Éva Sportuszodát, végül a DVCSH Kft.-nél dolgozott. Mindig aktív volt a közéletben, tevékenyen részt vett a Dunaferr szakszervezetének életében is, munkájával segítette az arra rászorulókat. Napi szinten 1996 óta vett részt a politikai életben, politikusként szívügye volt az ifjúság, a közbiztonság és a sport. Mindig ezen területek szemszögéből alakította ki álláspontját. Az MSZP Dunaújvárosi szervezetén belül zászlóvivője volt a fiatalok minél szélesebb körben történő megszólításának. Véleményüket mindig kikérte és meg is hallgatta javaslataikat. Segítette őket, ahogy lehetősége engedte. Dunaújváros MJV közgyűlésének 2000-ben lett tagja, mandátumát egészen 2014-ig megtartotta, a 2014-es választáson már nem indult. Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata osztozik a család, a barátok és a tisztelők gyászában. – közölte az önkormányzat.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW