Az „Élhető éghajlatért – Helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban” című projekt részeként az önkormányzat és a Dunaújváros Felsőoktatásáért Alapítvány közösen interaktív előadásokra invitálja a város és környéke tanulóit az egyetem “P” épületébe.
A “Jó gyakorlat a klímavédelem terén” és a “Jó gyakorlatok a klímatudatos életmód területén” elnevezésű programok részeként a résztvevők megtekinthetik az egyetem passzívházként működő “P” épületét. Itt egyebek mellett a diákok azt is megtudhatják hogyan is működik egy ilyen kevés energiát igénylő, környezetbarát épület. Hogy a passzívház úgy tartja fenn a megfelelő hőmérsékletet, hogy csak a frissítéshez szükséges levegőt hűti vagy fűti, tehát nem rendelkezik hagyományos fűtési rendszerrel. Ugyanakkor nem kell ablakot nyitni a légcseréhez, mivel a szellőzést biztosító berendezés elszívja a használt levegőt, és – a talajhő segítségével – frisset áramoltat a belső térbe. De arról is tudomást szerezhetnek, hogy mik a feltételei egy passzívház tervezésének, kulcsfontosságú például az építési telek benapozottsága, árnyékos helyre vagy szélcsatornába ugyanis nem lehet passzívházat tervezni. A két program február 16-án és február 17-én (szerdán és csütörtökön) lesz 9:00 és 10:30 között.