KezdőlapKözéletAz Év Digitális Oktatóit díjazták a Hankook pályázatán

Az Év Digitális Oktatóit díjazták a Hankook pályázatán

-

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Hankook Oktatási Pályázati Programjának idei, teljesen új tematika mentén meghirdetett fordulóját, amelyre összesen 110 érvényes pályázat érkezett- erről számolt be közleményében az abroncsgyártó vállalat.

Tóth Alexandra, a program koordinátora úgy fogalmazott, a koronavírusjárvány olyan mértékben megváltoztatta az oktatás hagyományos menetét, amihez a távolléti oktatásban, viszonylag rövid idő alatt alkalmazkodni nagyon nehéz volt mind a tanárok, mind a diákok számára. Ezért döntöttek úgy, hogy a 2021-es pályázatukkal azon pedagógusok előtt tisztelegnek, akik magas szintű szakmaisággal és kivételes kreativitással vették a digitális oktatás akadályait. A szakmai zsűri és a közönség összesen négy kategóriában díjazta az „Év Digitális Oktatóit”.  A 4 millió forint összdíjazású program keretében a nyertes pedagógusok mellett az őket foglalkoztató oktatási intézmény is külön jutalomban részesül. Az általános iskola alsó tagozat kategóriában a szakmai zsűri Kiss Mónika Mária, a Szegedi Orczy István Általános Iskola oktatójának pályázatát ítélte a legjobbnak. Az általános iskola felső tagozatos tanárok közül Antaliné Miss Lilla pályázatát díjazta a szakmai zsűri. A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola tanárnője már a karanténidőszak előtt is rendszeresen használt digitális eszközöket az óráin. Ez a koronavírusjárvány alatt sem volt másképp: tanulói többek között fiktív névjegykártyák, képregények, filmplakátok készítésén, digitális történetmesélésen vagy akár mémkészítésen keresztül tanulhattak új készségeket, miközben a tananyagot is játékos formában sajátíthatták el kvízekkel, szófelhő- és gondolattérkép-készítéssel, pontvadász villámkérdésekkel. Az órákon sokféle applikációt is használták a diákok projektjeik megvalósítására. A középiskolai pályázók közül József Attila, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanárának pályázatát találták a leginkább elismerésre méltónak. A közönség döntése nyomán Márffy Bence, a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola tanára lett a közönségdíjas, több mint kétezer szavazattal.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW