-Hirdetés-
Kezdőlap Kékfény Közúti baleset gondatlan okozása miatt fogházbüntetést kér az ügyészség

Közúti baleset gondatlan okozása miatt fogházbüntetést kér az ügyészség

A Székesfehérvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt és fogházbüntetést kér azzal a férfival szemben, aki balesetet okozott, melynek következtében élettársa életét vesztette.

A vádirat szerint a 30 éves férfi (aki 2013-ban szerzett jogosítványt) 2020. október 10-én délután Perkáta felől Dunaújváros irányába haladt a 62-es főúton. Az autóban elől a férfi egy ismerőse, míg hátul élettársa ült utasként, aki nem viselt biztonsági övet. A férfi előtt ismerősei, míg mögötte élettársa szülei közlekedtek másik autókkal.  Az úton egy balra ívelő kanyar előtt a férfi a megengedett sebességet túllépve legalább 133-145 km/h sebességgel megelőzte az előtte haladó autót, azonban túl gyorsnak ítélte a szembe jövő kocsi sebességét, ezért a kanyarban hirtelen sorolt vissza a sávjába. Ennek okán a kanyar után a jobb oldali útpadkára hajtott, ahol sodródni kezdett, függőleges tengelye körül elfordult, és az úttest bal oldalán a vízelvezető árok oldalának ütközött.  Az ütéstől a kocsi forgása felgyorsult, hátsó részével a talajnak ütődött, majd tovább pördült és sodródott, végül a bal oldali árokban megállapodott. A baleset következtében a kocsiban hátul ülő nő a csomagtéri szélvédőn keresztül kizuhant, és a földre csapódott. Kórházba szállítását követően a balesettel közvetlen okozati összefüggésben kialakult agykárosodás miatt napok múlva elhalálozott. A biztonsági öv használata esetén a baleset nem lett volna halálos kimenetelű, ezért a bűncselekménynél fennáll a sértetti közrehatás. A kocsi másik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetővel szemben végrehajtandó fogházbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott. Az ügyben a Dunaújvárosi Járásbíróság hoz majd döntést.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW