KezdőlapVallásÖkumenikus ima alkalmat tartanak ma a békéért

Ökumenikus ima alkalmat tartanak ma a békéért

-

„Döbbenetes és szomorú eseményeknek lehetünk a tanúi ezekben a napokban. Gyülekezetünk lelki és anyagi segítséget szeretne nyújtani a háborúságot szenvedőknek” – erről ír felhívásában a dunaújvárosi református egyházközség lelkésze, Czeglédi Péter Pál.

Két lehetőségre hívja fel szeretettel minden gyülekezeti tagjuk és barátaik figyelmét. Az egyik az ökumenikus ima alkalom, amelynek során a dunaújvárosi keresztyének, keresztény egyházak, a baptista, az evangélikus, a görögkatolikus, a református felekezethez tartozók együtt könyörögnek a békéért. Az alkalomnak a református templom ad otthont ma, március 1-jén 17:30 és 18:30 között. Az alkalmon igehirdetés nem lesz, hanem éneklés, zsoltár és igeolvasás, imádság. A felhívás másik része pedig az, hogy a Magyar Református Egyházközség Szeretetszolgálata szervezett adománygyűjtést hirdetett, amelybe a helyi egyházközség is becsatlakozik. Lehetséges a központi bankszámlaszámra utalni az adományokat, de lehetséges helyben is eljuttatni, hogy együtt továbbítsák a szeretetszolgálat felé.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW