KezdőlapUkrán válságMár hétezer ukrajnai menekültet szállásoltak el

Már hétezer ukrajnai menekültet szállásoltak el

-

Csaknem hétezer, az ukrajnai háború elől menekülő embert helyezett el eddig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – tájékoztatta az OKF az MTI-t.  

A szervezet a szomszédban dúló háború kezdete óta részt vesz az Ukrajnából menekülő emberek utazásának, elhelyezésének és ellátásának megszervezésében – tartalmazza a közlemény.  Rögzítik a Magyarországon áthaladó nemzetközi segélyszállítmányok útdíjmentességét is. A háború kezdete óta csaknem 1500 segélyszállítmány kapott útdíjmentességet. Azt írták, a katasztrófavédelem a fővárosi és a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve eddig összesen 6865 ember, köztük 3695 gyermek és 2115 nő elhelyezéséről gondoskodott. Tizenegy megyében, köztük Fejér megyében összesen 170 befogadóhelyen kaptak biztonságos elhelyezést az otthonukat elhagyni kényszerülők. Így például Ercsiben, és már Dunaújvárosban is szállásoltak el menekülteket.  Azt is írták, hétfőn a katasztrófavédelem a Magyarország által az EU Polgári Védelmi Mechanizmusán keresztül felajánlott gyógyszereket és egészségügyi eszközöket tartalmazó szállítmányt adott át az ukrán állam képviselői részére

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW