KezdőlapSport25. alkalommal szervezi meg a Nyuszi-futást Kovács István

25. alkalommal szervezi meg a Nyuszi-futást Kovács István

-

Az idén 25. alkalommal szervezi meg a Nyuszi-futásként ismert szabadidősport-sorozatát önerőből a mezőfalvi Kovács István- írja az MTI.

A hosszútávfutó – aki 1998-ban elfutott Finnországba és megkapta a Mikulás-nagykövet címet – a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdte az idei programot, amely most pénteken szintén Dunaújvárosban egy óvodánál folytatódik. A 64 éves sportember számos kis településre látogat el, többek között Szabadegyháza, Pusztaszabolcs, Pákozd, Sukoró, Ercsi, Adony, Rácalmás következik a sorban Székesfehérvár mellett. A futás mellett szerepel a programban élménybeszámoló, beszélgetés a sportolás fontosságáról és ajándékozás. Kovács István tagja volt a 2008-as pekingi játékok magyar fáklyavivőinek és az ott kapott ereklyét is magával viszi a programokra. Kovács István jórészt önerőből szervezi a kistérségi programokat a gyerekek részére – a Nyuszi-futás mellett télen a Mikulás-futást -, évente 60-65 helyszínre jut el, többségükre kerékpárral.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW