KezdőlapKözéletNyitrai: nem lesz a lakosságot sújtó adóemelés

Nyitrai: nem lesz a lakosságot sújtó adóemelés

-

Nem lesz a lakosságot sújtó adóemelés – jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Világgazdaság podcastjában pénteken.

Nyitrai Zsolt azt mondta: a globális helyzet Magyarországot is érinti: a magyar gazdaságot is több mint 2 éve „gyötri” a koronavírus-járvány, az energiaárak berobbanása, továbbá az orosz-ukrán háború. Mindezek miatt „költségvetési fegyelemre” lesz szükség, de leszögezte: „az embereket érintő megszorítás egészen biztosan nem lesz”.    

Fontos a pénzügyi stabilitás, a költségvetési hiány lefaragása, mert enélkül nehezen lehetne gazdasági növekedés, és egyértelműen ez a cél – jegyezte meg.    

A miniszterelnöki megbízott felhívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor vezette polgári kormánynak van tapasztalata a válságkezelésben. 1998 és 2002 között többször volt komoly árvízhelyzet Magyarországon. 2010 után egy gazdasági világválság közepette vették át a kormányzást majd megtörtént a vörösiszap-katasztrófa, aztán 2015-ben jött a migrációs válság, 2019 óta tart a koronavírus-járvány, most pedig kitört a háború. Ezen válságok kezelésénél a polgári kormány helyt tudott állni – jelentette ki.    

Úgy értékelt, a vasárnapi országgyűlési választás eredménye is annak köszönhető, hogy amikor nehéz helyzetben volt az ország az Orbán Viktor vezette kormány nem a lakosság kiadásait növelte, hanem azok irányába fordult, akik „extraprofitot” halmoztak fel, mint a multinacionális vállalatok. Ezt nevezték „igazságos közteherviselésnek”.    

Szerinte az, hogy baloldali politikusok, baloldali elemzők „megszorításokat” vizonálnak, azt jelzik: „ők ezt tennék ha kormányra kerülnének”. Ezért is jó, hogy nem így történt – értékelt. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy baloldali kormány 2009-ben épp a rászorulók helyzetét nehezítette, amikor elvett például egyhavi nyugdíjat az idősektől. Ezzel szemben az Orbán Viktor vezette kormány mindent megtesz, hogy megvédje az embereket a többletkiadásoktól. Ezért is vezették be a kamatstopot, valamint az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árstopot és az üzemanyagárstopot. Mindegyiknek van egy határideje – emelte ki, de hozzátette: törekszenek rá, hogy ezeket meghosszabbítsák. Az üzemenyagár tekintetében is azt mondta, folynak a tárgyalások arról, hogy az miként lehetne a jövőben is fenntartható. A globális szinten növekvő infláció miatt is több olyan döntést hoztak, hogy azt „kevésbé érzékelhetővé” tegyék az emberek számára. Ezek mellett számos olyan döntés született még, mint például a 13. havi nyugdíj visszaadása, a hathavi fegyverpénz és a családi adóvisszatérítés, amelyek összesen többmillió embernek jelentettek segítséget.    

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a polgári kormányzat működésének „lelke” a családok támogatása. Csak a családok támogatásával haladhat a magyar nemzet – jelentette ki. Mindemellett az általa képviselt kiemelt társadalmi csoportok – köztük az idősek, a cukorbetegek, az ápolók, a horgászok – a jövőben is kiemelt figyelmet fognak kapni. Az egyes csoportok problémáinak megoldása, céljainak elérése ügye iránt a kormányfő is érzékeny. Ráadásul, mint mondta ezek sok esetben kis költségvetési vonzattal járnak. Céljuk, hogy a kormány és ezen kiemelt társadalmi csoportok közötti emberei és szakmai kapcsolatot még szorosabbra fűzzék – közölte.    

Azt is kiemelte, hogy európai uniós helyreállítási alap forrásaiból minden tagállamnak jár 2100 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás továbbá 3600 milliárd forintnyi nulla százalékos kamatozású hitelkonstrukció. Ezek – mint fogalmazott – „nem ajándékok”, ezek járnak Magyarországnak, a magyar nemzetnek. Ezekért a támogatásokért a magyar kormány küzdeni fog – közölte. Azt mondta: a magyar kormány nem kapott semmilyen, konkrétumot tartalmazó értesítést Magyarország elleni jogállamisági eljárásról. „Várjuk a fejleményeket” – fogalmazott, hozzátéve: „mi ki fogunk állni Magyarország és a magyar emberek mellett”.    

Nyitrai Zsolt szerint úgy tűnik, mintha a választási eredmények után „bosszúgépezet” indult volna be Brüsszelben.    

A választási eredmény kapcsán Nyitrai Zsolt köszönetét fejezte ki valamennyi embernek – pártállástól függetlenül -, akik részt vettek múlt vasárnap a szavazáson. Külön megköszönte azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak. Azt mondta: a 136 parlamenti mandátum a levélszavazatokkal akár 137 is lehet a Fidesz-KDNP számára. „Ez minden idők legnagyobb választási sikere” – jelentette ki. A kormánypárti képviselő szerint ez a siker annak köszönhető, hogy az emberek érezték: a Fidesz-KDNP által vezette kormány számára mindig is Magyarország biztonsága volt az első. Látták, hogy a baloldalon „egy lehetetlen kényszerkoalíció” jött létre, s hogy ők ” csak a hatalom megszerzése érdekébne álltak össze. Mindemellett a választók nagy többsége érezte az elmúlt 12 év közös eredményeit is.    

A miniszterelnöki megbízott kérdésre válaszolva azt mondta: április végén május legelején lehet az újonnan megválasztott országgyűlés alakuló ülése. Nyitrai Zsolt megjegyezte: a baloldali ellenzéki képviselőknek el kellene fogadniuk a választást eredményét, s tiszteletben kellene tartaniuk a választók akaratát. Nyitrai Zsolt szerint a baloldali ellenzék fel fogja venni mandátumait.    

Felhívta a figyelmet, hogy múlt vasárnap gyermekvédelmi népszavazás volt. Soha ne, volt még olyan ügy Magyarországon, amely egy irányba ennyi szavazatot kapott volna – emelte ki, hozzátéve: ez mindenképpen köti a következő kormányt és a parlamentet is.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Képzési támogatásról szervez előadásokat a kamara

0
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara „A felnőttképzés jelenlegi rendszere és a vállalkozások számára elérhető támogatási lehetőségek bemutatása” címmel tájékoztató fórumot szervez április 30-án 10...
DunaOnline

FREE
VIEW