KezdőlapKözéletSzakmai megmérettetésen voltak a megyei hivatásos tűzoltói

Szakmai megmérettetésen voltak a megyei hivatásos tűzoltói

-

Egy feltételezett közlekedési baleset műszaki mentési feladatainak végrehajtásával mérték össze tudásokat és ügyességüket Fejér megye hivatásos tűzoltói a közelmúltban Fehérvárcsurgó-Moharakodón.

A verseny célja az irányító és a beavatkozó tűzoltók szakmai ismereteinek bemutatása, a tapasztalatszerzés, valamint a beavatkozások hatékonyságának támogatása a mentés különböző mozzanatainak összehangolásával és a műszaki mentési eszközök gyakorlati alkalmazásával. Fejér megye három hivatásos tűzoltó-parancsnokságának csapatait Geiger Zoltán tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő köszöntötte. A feltételezés szerint két személygépkocsi ütközött, az egyik oldalára borult, amelynek sofőrje a járműbe szorult. A versenyfeladatot húsz percen belül kellett teljesíteniük a tűzoltóknak. A feladatok igen sokrétűek voltak, a rendelkezésre álló idő alatt a legnagyobb körültekintés mellett ki kellett szabadítani a sérültet a roncsból, gondoskodni kellett a járművek elmozdulás elleni stabilizálásáról és az áramtalanításról. Összetett pontozási rendszer alapján értékelték az alkalmazott mentési taktikát, a kiválasztott műszaki mentési eszközöket, és a sérült ellátását, a vele történt kommunikációt. Az összesített pontozás alapján első helyezést értek el a székesfehérvári hivatásos tűzoltók, így ők képviselhetik majd a megyét az országos megmérettetésen. A második helyen a sárbogárdi, a harmadik helyen a dunaújvárosi csapat végzett.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Új otthonfelújítási programot indít a kormány

0
Új otthonfelújítási programot indít a kormány 108 milliárd forint keretösszeggel az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére: egymillió forint önrész mellett maximálisan 6...
DunaOnline

FREE
VIEW