KezdőlapközlekedésHúsvéti ittasság ellenőrzés Dunaújvárosban

Húsvéti ittasság ellenőrzés Dunaújvárosban

-

Szerző: Molnár Emese Forrás: duol.hu

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rendőrei az ittas vezetők kiszűrésére hajtottak végre úgynevezett „Finn módszeres” ellenőrzést.

Azt a sofőrök már jól tudják, hogy a húsvéti ünnepek alatt fokozott rendőrségi ellenőrzésre számíthatnak az utakon, ilyenkor elsősorban az ittas vezetők kiszűrése a cél. Szombaton 12 és 14 óra között városunk két pontján, a Szórád Márton úton, majd a Vasmű úton állomásoztak az egyenruhások, itt állították meg az autósokat. Az viszont igencsak mosolyra fakasztotta az ellenőrzés alá vont sofőröket, amikor szembesültek vele, hogy a légalkoholmérő szondát Szabó Győző színművész nyújtotta feléjük. 

Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő

Maga a szituáció különösképpen azért is volt derűs, mert Szabó Győző az egyik kereskedelmi tévécsatornán futó sorozatban éppen egy rendőr szerepét játssza, egy mulatságosan egyszerű észjárású, ám annál jobban szerethető karaktert formál meg.

Nyilván nem lehetett kihagyni, hogy a rendhagyó ellenőrzés során erre a szerepre hajazzon egy kicsit, de Szabó Győző egyébként is rendkívül barátságosan, vicces kérdéseivel és megjegyzéseivel fordult az autókban utazók felé. 

Megmondom őszintén, a sorozatban játszott karakter a szívem csücske. Részben ezért is vállaltam örömmel a felkérést, részben pedig azért, mert fontosnak tartom az akció célját, a balesetek megelőzését. A mostani ellenőrzés során az ittas vezetőket próbáltuk kiszűrni. Dunaújvárosban nagyon rendesek a sofőrök, az ünnepek alatt sem iszik senki alkoholt– jegyezte meg humorosan lapunknak Szabó Győző.

Az akcióban természetesen igazi rendőrök is jelen voltak. Kőhalmi László főtörzszászlós, a helyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese a program létrejöttével kapcsolatban elmondta, Farkas Tibor alezredessel, az Iváncsai Autópálya Alosztály vezetőjével ötleteltek arról, hogy miként lehetne figyelemfelhívóbbá tenni az ellenőrzést. Ebből kiindulva úgy gondolták, hogy az igazoltatást egy közismert személyiség minden bizonnyal emlékezetessé tenné a sofőrök számára. Telefonon hívták fel Szabó Győzőt, aki azonnal az ügy mellé állt, mert számára is fontos a közlekedési balesetek elkerülésére való figyelemfelhívás.

A kétórás ellenőrzés során sok autóst állítottak meg. Volt egy úr, aki a félreállítás után egy kicsit idegesnek tűnt, ám amikor az alkalmi rendőr odalépett hozzá, egy felkiállítással adott hangot a kellemes meglepetésnek. Egy fiatal pár megtudhatta azt is Győzőtől, hogy az anyósülésen sem szabad vezetés közben telefonálni. Nem volt rest megkérdezni a tanulóautót vezető kishölgytől, hogy ha még nincs jogosítványa, akkor miért ül a volán mögött. 

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW