-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Almási Zsolt lett idén a város díszpolgára

Almási Zsolt lett idén a város díszpolgára

Almási Zsolt egykori és Pintér Tamás jelenlegi polgármester

Pénteken délután a Kultik Moziban tartott ünnepséget az önkormányzat településünk várossá nyilvánításának 71. évfordulója, azaz Dunaújváros születésnapja alkalmából. Évek óta hagyományosan ennek az ünnepségnek a keretében adják át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet, amelyet idén Almási Zsolt, városunk egykori polgármestere vehetett át Pintér Tamás jelenlegi polgármestertől és dr. Molnár Attila jegyzőtől.

A Himnusz közös eléneklése után Pintér Tamás polgármester mondott beszédet. Ebben felelevenítette, hogy a pandémia miatt az elmúlt két esztendőben a városi ünnepségeket nem lehetett megtartani, így méltó módon sem lehetett emlékezni a város születésnapjára. Szólt arról, hogy a város építői anno a „történelem vonatán ültek”, az ország számos pontjáról érkeztek, hogy aztán itt valósíthassák meg álmaikat. Hangsúlyozta, hogy rájuk büszkének kell lennünk a jelenben is, és nem szabad, hogy emlékük feledésbe merüljön, még akkor sem, ha számuk mára sajnos már erősen megfogyatkozott. Mint mondta, a születésnap ünneplése a számvetés ideje is. Tisztában kellene lenni azzal a ténnyel, hogy ami egyszerre épült, az egyszerre is romlik el, de ami elavult azt úgy kell megújítani, hogy megfeleljen a mai fiatalok igényeinek is.
A beszéd után Pintér Tamás és dr. Molnár Attila, Dunaújváros jegyzője a színpadra kérte Almási Zsoltot, és átadták neki a díszpolgári címet jelképező oklevelet és plakettet. Az egykori polgármester beszédében először is megköszönte az elismerést, majd arról szólt, hogy büszkének kell lennünk a városra, annak építőire, és meg kell óvni értékeit, tovább kell támogatni a helyi kultúrát, oktatást, sportot és a közösségformáló civil szervezetek kezdeményezéseit is.
A díszpolgári méltatásban elhangzott, hogy Almási Zsolt példaértékű közéleti tevékenysége alapján, tiszteletre méltó pályája elismeréseként kapta meg a kitüntető címet.
Az ünnepség végén felhangzott a Szózat, majd az egybegyűltek megtekinthették Szemes Mihály, Kölyök című filmjét, melyet anno városunkban forgattak Törőcsik Mari főszereplésével.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW