KezdőlapfrissTanulmányi sikerekről számolt be a Pannon

Tanulmányi sikerekről számolt be a Pannon

-

-Hirdetés-

Szép tanulmányi eredményekről számolt be az idén tízéves jubileumát ünneplő Pannon Oktatási Központ. Az iskola két tanulója, Budai Lili és Rabi Vivien kiemelkedően jó eredményt elérve pályázott a Soraya Kiadó “Gyémánt útja” elnevezésű novellaíró pályázatán. Budai Lili – Bestia című novellája a maximális 100 ponttal, Rabi Vivien – Gyilkosság a Davies rezidenciában című írása pedig 95 ponttal, zsűritag-kedvencként jutott be az antológiába, amelynek várható megjelenése 2022 őszén lesz. A Pannon tanulói részt vettek az Országos Sakk Diákolimpián is. Ennek megyei döntőjét a fiúk és a lányok is simán nyerték, így jutott be mindkét középiskolás csapatuk az országos döntőbe, aminek idén Szombathely adott otthont. A verseny nagyon szoros és izgalmas volt. A Pásti Anna, Vidák Boglárka és Köböl Kitti alkotta lánycsapat, valamint a Pásti Áron, Tancsa Tamás, Ocztos Dominik, Hegedűs Dominik és Szoboszlai Csongor alkotta fiúcsapat is a harmadik helyezést érte el. A közelmúlt másik jeles eseménye a sakk területén a Rapid Magyar Bajnokság volt. Itt a Pannont Tancsa Tamás képviselte, aki fantasztikus eredményt ért el, hiszen országos bajnok lett. Pásti Áron a magyar válogatott színeiben a felnőtt válogatottban kapott szerepet. A Mitropa Kupán ölthette fel a magyar mezt és nagyon szép szerepléssel értékes pontokkal segítette a magyar csapatot a harmadik helyhez.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Szirénapróba lesz hétfőn

0
A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatja a lakosságot, hogy a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített Monitoring és Lakossági Riasztó rendszer szirénáinak működését...

Folytatódnak a földárverések

DunaOnline

FREE
VIEW