-Hirdetés-
Kezdőlap Kékfény Házibuli után megverte az élettársát egy férfi

Házibuli után megverte az élettársát egy férfi

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a 30 éves férfival szemben, aki 2021. május 23-án, egy Fejér megyei településen, egy házibuli után ittasan többször megütötte élettársát.

A vádirat szerint a férfi a szomszédjában egy házibulin vett részt élettársa nélkül. A nő hajnalban a férfi után ment, ahol az egyik szobában rátalált a férfira, aki többedmagával feküdt az ágyban. A nő veszekedni kezdett az erősen ittas férfival, aki ököllel az arcába ütött. A nő ekkor hazament, azonban a férfi őt követte a házukba, ahol a nő a kiskorú gyermekükkel megpróbált a házból elmenekülni. A férfi ezt úgy akadályozta meg, hogy a nőt többször ököllel a fején megütötte, illetve többször belerúgott, míg a nő mindvégig a gyermeket a karjában tartotta. A sértett a bántalmazás következtében többek között orrcsonttörést, bevérzéses és zúzódásos sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW