KezdőlapSportHat edzőmeccs a felkészülési programban

Hat edzőmeccs a felkészülési programban

-

Fotó: DKKA honlapja

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata már megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Ennek apropóján sajtótájékoztatót tartottak, amelyről a klub honlapján részletesen is beszámoltak. Az akadémia vezetését július 1-től Horváth Tibor vette át, az eddigi ügyvezető, Vertig Csaba operatív igazgatóként dolgozik tovább az egyesület kötelékében. Bulath Anita, szakmai
igazgatóval kiegészülve ők együttesen koordinálják majd a munkát. A klub azt is írta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak az eddigi vezetőedzővel, Vágó Attilával, aki két szezonon keresztül irányította a felnőtt csapatot. Helyét Rapatyi Tamás veszi át, akivel 2+1 éves szerződést kötöttek. Távozik a klubtól Kovács István utánpótlás szakmai igazgató, illetve az ifjúsági csapat edzője, aki, mint írták, külföldről kapott visszautasíthatatlan ajánlatot. Az ő helyére még nem találtak szakembert, jelenleg egyeztetések zajlanak.

Rapatyi Tamás elmondta, hogy hat mérkőzést biztosan játszik egyesületünk az előttünk álló hónap során, egy további mérkőzés pedig még egyeztetés alatt van. Augusztus 4-én és 5-én a Podravka Vegeta Koprivnica csapatával mérkőzünk meg, azonban ezek zártkapus mérkőzések lesznek. Utána a mieink utaznak Horvátországba egy rövid edzőtábor erejéig. A későbbiekben egy MTK elleni itthoni, illetve egy Mosonmagyaróvári KC elleni idegenbeli találkozó is a program részét képezi.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW