-Hirdetés-
Kezdőlap Sport Szardíniai Kupa

Szardíniai Kupa

Fotó: MVLSZ

Szerdától vasárnapig Olaszországban, rangos nemzetközi tornával folytatja Európa-bajnoki felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott- írja az MTI. Bíró Attila világbajnoki ezüstérmes együttese Szardínián sorrendben Izrael, Görögország, Spanyolország, Olaszország és Hollandia ellen mérkőzik.

A hazai rendezésű világbajnokságot követően rövid pihenőt kaptak a játékosok, a szövetség tájékoztatása szerint azonban az együttes az elmúlt héten már Balatonfűzfőn edzőtáborozott, ahol többek között a római kontinensviadalra készülő nyíltvízi úszókkal is volt közös
tréning. A Szardínia Kupával kapcsolatban Bíró Attila szövetségi kapitány elmondta, nagy figyelem övezi ezt a tornát, komoly kihívás előtt állnak. Tizenhat játékossal utaznak, közülük mindenki lehetőséget kap majd a bizonyítására. Miután két meghatározó játékosuk, Keszthelyi-Nagy Rita és Parkes Rebecca pihenőt kapott, több feladat hárul a többiekre – és kíváncsi is arra a szakvezető, hogy ilyen összeállításban mire lesznek képesek. Hozzátette, természetesen minden mérkőzésen világosak a céljaik, ám ezúttal az eredmény kevésbé érdekli majd, mint inkább a lehetőséget kapó játékosok, a csapat teljesítménye. A magyar női válogatott szardíniai keretét öt dunaújvárosi játékos erősíti:
Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya és Mahieu Geraldine. Az Európa- bajnokságot augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik, a magyarok a csoportkörben a görögökkel, a hollandokkal, a németekkel, a horvátokkal és a románokkal találkoznak.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW