KezdőlapSportA juniorválogatott is bizonyít

A juniorválogatott is bizonyít

-

Fotó: tornaszövetség

A legjobb 13 nemzet közé kerülés a magyar női tornászválogatott célja a csütörtöktől vasárnapig tartó kontinensviadalon, melyet a müncheni multisport Európa-bajnokság keretein belül rendeznek meg- írja az MTI. Draskóczy Imre szövetségi kapitány a kiutazás előtt elmondta, ha sikerülne a legjobb 13 között végezniük, részt vehetnének az október 29. és november 6. közötti, liverpooli olimpiai kvalifikációs világbajnokság csapatversenyében. Mint már arról hírt adtunk, a Münchenben zajló Európa-bajnokságon a magyar válogatottat Bácskay Csenge, Székely Zója, valamint Kovács Zsófia, Mayer Gréta és Makovits Mirtill alkotja. Az ugyancsak ötfős női juniorválogatottban egy dunaújvárosi tornász, Czifra Lili is versenyez most Münchenben: a fiatalabbak megmérettetésének lebonyolítás megegyezik a felnőttekével. Jordanov Zoltán, a női utánpótlás szakmai igazgatója fontosnak tartotta leszögezni, hogy egy nemzetközi szinten tapasztalatlan csapat képviseli a magyar színeket, ebből fakadóan az elvárás velük szemben az, hogy hajtsák végre a gyakorlataikat, és
„esetleg be lehet csusszanni egy-egy szerfináléba”.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW