-Hirdetés-
Kezdőlap Kékfény Rendőrök és polgárőrök is ügyelik a frekventált területek a tanévkezdés miatt

Rendőrök és polgárőrök is ügyelik a frekventált területek a tanévkezdés miatt

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén folyamatos rendőri jelenlét segíti a tanév kezdetén a gyermekek biztonságos közlekedését- írja a megyei kommunikációs szolgálat, egyben felhívja a helyi autósok figyelmét is arra, hogy fokozott figyelemmel és körültekintéssel vezessenek. A tanévkezdéssel egyidejűleg ismét sok közlekedő gyereket láthatunk az utakon a reggeli és délutáni órákban, és ugrásszerűen megnő a forgalomban részt vevő járművek száma is, ami fokozott veszélyt jelen a gyerekekre nézve. A gyerekek kevésbé óvatosak, mint a felnőttek, ráadásul néhány nappal korábban még felszabadultan élvezték a nyári szünetet, ezért könnyen előfordulhat,
hogy meggondolatlanul lelépnek a járdáról. Az iskolakezdést követően gyakoribbá válhat, hogy a parkoló járművek vagy más tereptárgyak takarásából kellő körültekintés nélkül, hirtelen lépnek a gyerekek az úttestre, vagy nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kelnek át. A rendőrség a polgárőrség bevonásával a tanév megkezdésével egyidejűleg kiemelt rendőri jelenlétet biztosít mindazon frekventált helyen található általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a
kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára. A rendőrség azt is tanácsolja, ha autóval viszik gyermeküket iskolába, mutassanak példát azzal, hogy bekötik a biztonsági övet, és gyermeküktől is követeljék meg ugyanezt. Időben induljanak el, figyelembe véve az ilyenkor megnövekvő forgalmat. Ha a kisebb gyerek tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába, eleinte kísérjék el, gyakorolják be az útvonalat, és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW