KezdőlapgyászElhunyt Garai Zsuzsa

Elhunyt Garai Zsuzsa

-

duol.hu

„Fájó szívvel búcsúzunk! Nagy szomorúsággal és mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett és tisztelt kollégánk, iskolánk intézményvezetője, Garai Zsuzsanna 2022. szeptember 13-án rövid ideig tartó, súlyos betegség után elhunyt.” – tette közzé a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola közössége az iskola honlapján.

Búcsúzik tőle Dunaújváros Megye Jogú Város Önkormányzata, amely három évvel ezelőtt „Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjjal ismerte el szakmai munkáját, kiemelkedő vezetői tevékenységét. Honlapjukon közzétett megemlékezésükben írják: „Három évtizedet töltött a pedagóguspályán, 15 éven át az intézmény vezetője volt. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a lemaradó tanulók fejlesztésére, felzárkóztatására, de szem előtt tartotta a tehetségek felkarolását is. Szakmai felkészültségével, következetességével és igényességével követendő minta a pedagógusok számára.”

Garai Zsuzsa Fotó: Arany János Iskola

A közösségi médiában tette közzé együttérző gondolatait dr. Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője, aki a dunaújvárosi pedagógustársadalom megbecsült alakjaként, régi barátként emlékezett rá.  

Részvétét fejezte ki dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is, aki kiemelte: „Pedagógusi munkáját kiemelkedő szakmai felkészültséggel, nagyfokú hivatástudattal, a rá bízott gyermekek érdekeit szem előtt tartva végezte. Pedagógusi munkája mellett aktív tagja, alakítója volt Dunaújváros közéletének is.” 

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW