KezdőlapSportLiszi Ferenc Emléktorna

Liszi Ferenc Emléktorna

-

A DSE Röplabda Akadémia szeptember 18-án ismét megrendezi a Liszi Ferenc Emléktornát, amelynek ezúttal is a Dózsa iskola tornaterme ad otthont. Mint azt Dolmán Viktor edző elmondta, az U13-as fiú mini korosztály hat kiváló csapata érkezik a rangos viadalra, a házigazda akadémiát két alakulat képviseli majd. A fiatalok ezzel állítanak méltó emléket a kiváló edző és pedagógus szakembernek, Liszi Ferencnek. Dolmán Viktor azt is kiemelte, fontos, hogy a fiatal sportolók is megismerjék a klub múltját és tradícióit.

A torna névadója, Liszi Ferenc 1943. január 18-án született Abán, majd 1961-ben kötözött Dunaújvárosba. 1962-ben lett igazolt röplabdázó, ezt követően 15 esztendőn át segítette a Dunaújvárosi Kohász csapatát. Még aktív játékosként vált edzővé, ettől kezdődően szinte minden korosztály mellett megfordult. Számtalan tehetséget nevelt, akik közül többen a korosztályos válogatottakat erősítették, majd később az NB I-ben is megállták a helyüket. Később az NB I-es férficsapat edzője lett, miközben a legfontosabbnak tartott feladatát, az utánpótlás nevelését nem adta fel, így a juniorokkal is foglalkozott. 1993-ban döntött úgy, hogy kizárólag a fiatalokkal fog foglalkozni. A Hild középiskola testnevelő tanára lett. 1996-tól röplabda csapatot szervezett. Ekkor indult el az a páratlan sikersorozat, mely a mai napig tart. Diákcsapataiban megfordult szinte az egész jelenlegi felnőtt válogatott, de a többi korosztály nagy része is az ő keze alatt csiszolódott.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW