-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Elhunyt dr. Kunszenti Antal gyermekgyógyász

Elhunyt dr. Kunszenti Antal gyermekgyógyász

Kép: DMJV Önkormányzata

Az önkormányzat osztotta meg azt a szomorú hírt, hogy 97 esztendős korában elhunyt dr. Kunszenti Antal, a dunaújvárosi gyermekgyógyászat ikonikus személyisége. Kunszenti Antal Tiszaföldváron született 1925-ben. Elemei iskolái után az első komoly szellemi muníciót Szegeden kapta, amely révén előbb középiskolai, majd egyetemi tanulmányokat kezdhetett. Küzdelmes sors várt rá, a második világháború alatt fogolytáborba került, de túlélte, sőt, a keresztfélévek nyomán a már akkor is tartó egyetemi tanulmányai végzéséből csak fél évet vesztett. 1950-ben kapott diplomát Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen – még abban az évben megnősült, házasságából két leánygyermek született. Dr. Kunszenti Antal pedig jövőjét a gyógyítás, kiemelten és hangsúlyosan a gyermekgyógyászat szolgálatába állította – lényegében egész életét ez a döntés, hivatás határozta meg. A diploma átvételét követően két fővárosi intézményben dolgozott – először a Szent István Kórház gyermeksebészetén, majd a Szent László Kórház gyermek infektológiáján. Természetesen tanulmányait is folytatta, 1954-ben szakvizsgázott gyermekgyógyászatból – és még ebben az évben az épülő új városba költözött. Dr. Kunszenti Antal évtizedeken át praktizált gyermekorvosként – a dunaújvárosi gyermekgyógyászat kiemelkedő személyisége lett, páciensek ezrei köszönhették neki gyógyulásukat, egészségüket. Gyógyító tevékenységével nyugdíjas korában sem hagyott fel – aktív maradt, rengeteg ügyeletet és helyettesítést vállalt, egészen 79 éves koráig aktívan dolgozott, gyógyított.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW