-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet A modern technológia hatása gyermekeink fejlődésére

A modern technológia hatása gyermekeink fejlődésére

A Dunaújvárosi Egyetem arról számolt be, hogy november 11-én a DUFiókák munkahelyi bölcsődéje várta a szülőket, érdeklődőket egy rendkívül érdekes és aktuális témájú előadásra. A Dunaújvárosi Egyetem, mint kedvezményezett és a Tempus Közalapítvány, mint támogató részéről aláírt Támogatói Okirat alapján a Munkahelyi Bölcsődének lehetősége nyílt programok szervezésére. Így került sor a Család Barát Magyarország támogatásával és Kovácsné Bárány Ildikó Bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos segítségével az előadásra is. Elsősorban a bölcsődés korosztályt érintően keresték a válaszokat arra, hogy milyen pozitív és negatív hatást gyakorolnak a gyermek fejlődésre modern világunk technikai vívmányai. „A modern technológia hatása gyermekeink fejlődésére” címmel tartott kiselőadást Mészárosné Libor Ágnes gyógypedagógus, pszichológus. Ez egy mai probléma, ami sokakat érint és kell is vele foglalkozni, hiszen ugrásszerűen megjelentek az okos eszközök mind a felnőttek, mind a gyermekek körében. Felmerült a kérdés, hogy vajon kell-e aggódnia a szülőknek a gyermekek egészségéért a különböző eszközök használata miatt, illetve milyen módszer van a felelős szülők kezében, amivel el tudják terelni a gyermek figyelmét az okos eszközről. Az előadás hívó szava a „KAPU ŐR” volt, ami többször is elhangzott aznap délután. Ez azt jelenti, hogy a szülő szabályozza mikor és mennyit használja a gyermek az eszközöket: TV, tablet, okos telefon, laptop. Mészárosné Libor Ágnes szerint 18 hónapos korig egyáltalán nem javasolt. Helyette meg kell találni a hagyományos szabadidő tevékenységek és az eszközök használata között a megfelelő egyensúlyt azzal, hogy a szülők minél több időt töltsenek el a gyerekekkel együtt a szabadban, közösen játszanak otthon, könyveket olvassanak.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW