-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Gyémánt- és aranydiplomás orvosokat, gyógyszerészeket köszöntöttek

Gyémánt- és aranydiplomás orvosokat, gyógyszerészeket köszöntöttek

Az egyetemek orvosi és gyógyszerész karai minden év október-novemberében ünnepélyes keretek között köszöntik azon 50, 60, 65, 70, 75 éve végzett orvosokat, gyógyszerészeket, akik benyújtották jelentkezésüket, hogy szeretnék megkapni díszoklevelüket. Mint azt a Szent Pantaleon Kórház írta, a dunaújvárosi intézmény egykori munkatársai is benyújtották kérelmüket az ünnepi diploma átvétele kapcsán. A 60 éve szerzett orvosi diplomájáért gyémántdiplomát vehetett át Dr. Győrik János, aki 1963-ban kezdte munkásságát a dunaújvárosi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán. 2000-ben nyugdíjba vonult, ezt követően az adonyi Egészségügyi Központban, illetve a Kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központban dolgozott 2022-ig. Gyémántdiplomát kapott Dr. Bándi Domokos, aki 1962-ben egy dunaújvárosi gyógyszertárában helyezkedett el gyógyszerészként, majd 1965-től a kórházban dolgozott, 2005-ös nyugdíjazásáig. Az ugyancsak gyémántdiplomás Dr. Bándiné Dr. Molnár Mária Valéria 1962 és 1964 között Dunaújváros egyik gyógyszertárában dolgozott, majd 1965-tól a kórházban. 2006-tól 2021-es nyugdíjazásáig a Vasmű úti Őspatika gyógyszerésze volt. 50 éve szerzett orvosi diplomájáért aranydiplomát kapott Dr. Kéthelyi Ágnes, aki1972 óta folyamatosan Dunaújvárosban dolgozott, kezdetben, mint a kórház alkalmazottja körzeti fogorvosi státuszban, a későbbiek során pedig egyéni vállalkozóként végezte az önkormányzati alapellátási feladatokat 2018- ban történt visszavonulásáig. Az aranydiplomás Dr. Kemény János 1972-től négy éven keresztül a kórház fertőző osztályán és gyermekosztályán dolgozott, majd körzeti gyermekorvosként tevékenykedett 2012-ig. Azóta magánrendelésen fogadja a hozzá forduló kis betegeket, és foglalkozás-egészségügyi tevékenységet is végez.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW