KezdőlapSportElnökváltás és tehetségek díjazása

Elnökváltás és tehetségek díjazása

-

Kép: DKSE / Horváth László

Ünnepélyes hangulatban telt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület birkózó szakosztályának évzáró ünnepsége, amelyen a legjobbak díjazása, a támogatók, edzők köszöntése után a kötetlen beszélgetésé volt a főszerep- olvasható az egyesület honlapján. Mint azt részletezték, az eddigi szakosztályelnök, Pintér Attila átadja a stafétabotot, az új vezetői tisztséget pedig Szűcs István fogja betölteni. Az ünnepi köszöntők között Mátyás Gábor szakmai igazgató is értékelte az éves munkát, majd díjazták a szakosztály két legeredményesebb utánpótlás versenyzőjét. A most 17 éves Nyikos Veronika egy korcsoporttal feljebb, az U20-as korosztályban szerezte meg a válogatottságot, megnyerte a válogató versenyeket, országos bajnoki címet szerzett, valamint Európa bajnoki címet, majd néhány hét múlva világbajnoki bronzérmet. Ezzel a teljesítményével felkeltette a Magyar Birkózó Szövetség vezetésének érdeklődését is. A felnőtt válogatott szakvezetésétől nem áll távol az az elgondolás, hogy Veronika a jövő évben akár felnőtt olimpiai kvalifikációs versenyeken is induljon. Természetesen ehhez a felnőtt válogató versenyeken is bizonyítania kell, hogy a címeres mezt magára ölthesse. Pupp Viktória az U15-ös korosztályban az év eleji válogató versenyek alapján megszerezte a 62 kg-os súlycsoportban a válogatottságot. Magyar bajnoki bronzérmet, diákolimpiai bajnoki címet, és korosztályos Európa bajnoki címet szerzett. Jelenleg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia növendéke. 2023-ban korosztályt vált, első éves lesz az U17-es korcsoportban. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó veterán versenyzőket, Kemény Norbertet, Papp Gyulát, Angyal Lászlót, Mátyás Gábort is köszöntötték az évzáró ünnepségen.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW