Szalay Andrea és Scrob Andrea után újabb egri kötődéssel rendelkező sajtós munkatárs érkezett városunkba. Vermes Ádám személyével már hét főre nőtt azok száma, akik az önkormányzatnál valamilyen szinten a kommunikációval foglalkoznak. Ehhez a nem kis létszámú csapat béréhez csapódik még az évi 240 millió forint, amit a DS Média Kft. zsebel be „Médiarendszer üzemeltetése” címszó alatt. A napokkal ezelőtt ketté vált a Kabinet- és Sajtó Iroda, de a feladatai szerint maradtak átfedések.
A Kabinet Iroda feladatai:
- Koordinálja és támogatja a polgármester kommunikációját, az Önkormányzatnál jelentkező PR-, marketing-, protokoll és nemzetközi ügyeket, kapcsolatot tart a sajtóval, rádióval, televízióval.
- Kapcsolatot tart a közgyűlés tanácsnokaival, a bizottságok elnökeivel.
- Gondoskodik a nemzeti és állami ünnepek méltó megünnepléséről, valamint az önkormányzat által alapított díjak átadásáról.
- Szervezi a város és az Önkormányzat kapcsolatrendszerébe tartozó rendezvényeket, előkészíti a személyes találkozásokat.
- Előkészíti az előzetesen egyeztetett megbeszélések meghívottainak fogadását.
- Szervezi a dunaújvárosi állandó lakcímmel rendelkező „Szépkorúak” köszöntését.
- Ellátja a polgármester, az alpolgármesterek, az önkormányzati testület hivatali kommunikációját.
A Kabinet Iroda munkatársai az önkormányzat hivatalos honlapján megtalálható telefonkönyv szerint: Medgyesi Miklós – irodavezető, Tóth Veronika – önkormányzati sajtóreferens, Vabják Kitti – titulus nélkül.
A Sajtó Iroda feladatai:
- Dunaújváros Megyei Jogú Város hivatalos honlapjának (www.dunaujvaros.hu) közzétételi felelőse.
- Ellátja az Önkormányzat nemzetközi kapcsolataival kapcsolatos szervezési, előkészítő tevékenységet.
- Végzi a nemzetközi kapcsolatokkal kapcsolatos idegen nyelvű levelezéseket.
- Koordinálja a testvérvárosi kapcsolatokat.
- Szervezi az Önkormányzatot érintő nemzetközi konferenciákat.
- Szervezi a tolmács és fordítói munkát.
- Előkészíti az Önkormányzathoz érkező külföldi vendégek fogadását, szervezi programjukat a nemzetközi protokoll szabályai szerint.
- Ellátja az Önkormányzat delegációinak külföldi utazásával kapcsolatos előkészítő tevékenységet.
A Sajtó Iroda munkatársai az önkormányzat hivatalos honlapján megtalálható telefonkönyv szerint: Scrob Andrea – sajtószóvivő, Surin Gergely – közösségi média, Szalay Andrea – önkormányzati sajtóreferens, Vermes Ádám – önkormányzati sajtóreferens.
Az újonnan érkezett Vermes Ádám politikai ambíciókkal rendelkező fiatalember, hiszen indulni kívánt a 2022. évi időközi önkormányzati választáson, Eger 7. számú választókerületében, azonban a „toxikus politikai környezet” miatt visszalépett. A témával az Eger Hírek a következőképpen foglalkozott.
„A napokban számoltunk be arról, hogy a DK Vermes Ádámot indítja, együtt a Jobbikkal, a Momentum, az MSZP, az LMP, és a Párbeszéd támogatásával Egerben a 7-es számú választókörzet képviselői posztjáért. Most viszont úgy tűnik máris kommunikációs káoszba fulladt az egri baloldal jelöltállítása a hajdúhegyi időközi választásra. Kiderült, hogy az MSZP és a Momentum már a kezdetekkor sem értett egyet ezzel a döntéssel, így nem támogatnak egyetlen jelöltet sem és nem is indítanak önállóan. Szerdára az is kiderült, hogy a Párbeszéd kihátrált a jelölt mögül, így az egri DK közösségi oldalára feltöltött módosított kép szerint már csak az LMP támogatja a Gyurcsány-párt és a Jobbik közös jelöltjét, Vermes Ádámot.”
A teljes cikk „Máris kommunikációs káoszba fulladt az egri baloldal jelöltállítása a hajdúhegyi időközi választásra” címmel itt található.
„Vermes Ádám szombat este feltöltött posztja szerint úgy tűnik teljesen elfogyott körülötte a levegő, ezért nem kívánja tovább folytatni a kampányt, és visszalép a jelöltségtől. Mint írja, visszalép az időközi választáson való indulástól a 7. számú választókerületben, és ezt a választási iroda felé is jelezni fogja hivatalosan. Döntésének okaként azt jelölte meg, hogy egy sikeres kampány lefolytatásának feltételei nem állnak fenn jelen pillanatban.”
A teljes cikk „Visszalép az indulástól Vermes Ádám, a hajdúhegyi időközi választás baloldali jelöltje”ezen a linken található.