Mészáros Krisztofer lólengésen, korláton, gyűrűn és talajon nem talált legyőzőre, a hölgyeknél Kovács Zsófia gerendán, felemáskorláton és talajon bizonyult a legjobbnak a tornászok országos szerbajnokságán- írja beszámolójában a Magyar Torna Szövetség. Az Eb-előtti utolsó hazai versenyt a Központi Tornacsarnokban szép számú néző előtt rendezték meg. A hölgyeknél a háromszoros Európa-bajnok remekelt. Kovács Zsófia felemáskorláton nyerni tudott, a hamradik helyen klubtársa, Czifra Bettina Lili zárt. Gerendán a dunaújvárosiak kibérelték a dobogót: Kovács Zsófia, Czifra Bettina Lili és Mayer Gréta volt az első három sorrendje. Ugráson Mayer nyakába került az aranyérem. A hölgyek utolsó szere a talaj volt, ahol Kovács Zsófia szintén diadalmaskodni tudott. Kiválóságunk úgy fogalmazott a verseny után, hogy nagyon élvezte az idei első megmérettetését. Összességében elégedett a teljesítményével, kisebb pontosításokra azonban még szükség van. Túl van egy kisebb lábsérülésen, ami miatt a felkészülése nem volt a legideálisabb, de bízik benne, hogy ez a jövőben már nem gátolja semmiben. Mayer Gréta azt mondta, furcsa volt ismét versenyezni, hiszen tavaly óta rengeteg idő eltelt. Kicsit izgult is, de ezzel együtt elégedett, és örül az ugráson megszerzett aranyéremének.
- Hírdetés-
El kell olvasni
Horgászati tilalom június 15-től
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról számolt be, hogy sikeresen megtörtént az idei második pontytelepítés a Kikötői-öbölben és a Felső-öbölben. Előbbinél 3 mázsa, utóbbinál 7...