-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Alma Mater találkozóra várják a jelentkezéseket

Alma Mater találkozóra várják a jelentkezéseket

Megkezdődött a jelentkezési időszak az idei Alma Mater találkozóra- adta hírül a Dunaújvárosi Egyetem. Mint azt részletezik, bár ez a találkozó a Selmeci diákhagyományokon alapuló kezdeményezés, de nem kizáró ok, ha valaki nem tagja a hagyományőrző hallgatóságnak. Az 1989-ben megalapított Alma Mater Kör – néhány kivételtől eltekintve – minden évben Alma Mater Szakestélyt tart végzett hallgatók számára. Az évek alatt az esemény kinőtte magát, és mára nemcsak egy szakestélyt, hanem egy egész napot magába foglal. A találkozóra az Alma Mater Kör 2018 óta várja minden végzett és jelenleg is aktív hallgatót, továbbá a volt és jelenlegi oktatókat is szeretettel invitálja. A szeptember 16-i találkozó a regisztrációt követően az egyetemi campus szabad bejárásával, a régi diáktársakkal történő nosztalgiázással folytatódik. A megnyitó után svédasztalos vacsorával várják a vendégeket, majd a szakestély keretében visszaemlékeznek a résztvevők az intézmény és a diákság múltjára. A nap zárásaként pedig bállal búcsúznak el egymástól a volt szaktársak. Az eseményre augusztus 20- ig lehet jelentkezni, bővebb információ a rendezvénnyel kapcsolatban az egyetem honlapján található.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW