KezdőlapSportKezdődik a várnai Challenge VK

Kezdődik a várnai Challenge VK

-

Fotó: FIG

A törökországi Európa-bajnokság óta ismét versenyeznek a tornászok, egy nyolcfős különítmény utazott el ugyanis Bulgáriába- írja a Magyar Torna Szövetség. A várnai Challenge VK-n a nőknél Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makai Lilla és Czifra Bettina Lili, a férfiaknál pedig Bátori Szabolcs, Molnár Botond, Kiss Balázs és Vecsernyés Dávid  indul. A szövetség információi szerint csütörtökön rendezik az első selejtezős napot, pénteken a másodikat, szombaton és vasárnap pedig a döntőket tartják. Trenka János, a női delegáció edzője szerint egyrészt még egy picit visszanyúlnak az Eb-ig, de a cél a jó gyakorlatok kivitelezése. Úgy fogalmazott, „igyekszenek ismét versenyhelyzetben lemodellezni mindazt, amit az Eb-n nem tudtak megcsinálni. Összességében felszabadult versenyzésben reménykedik, és minél több hibátlan gyakorlatban”. Kovács Zsófia ugrásban és felemáskorláton, Mayer Gréta grásban és talajon, Makai Lilla felemáskorláton és gerendán, míg Czifra Bettina Lili gerendán és talajon mutatja be gyakorlatát.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Négy dunaújvárosi diák jutott be a Szakma Sztár Fesztiválra

0
A szakmunkástanulók legnagyobb, legrangosabb országos megmérettetésének, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fináléjába négy dunaújvárosi diák jutott be- erről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap online...
DunaOnline

FREE
VIEW