KezdőlapProgramPünkösd hétfőn lesz a Rácalmási Passió

Pünkösd hétfőn lesz a Rácalmási Passió

-

-Hirdetés-

Az idén 10. alkalommal adják elő a Rácalmási Passiót, a műsor május 29-én, Pünkösd hétfőn 15 órakor lesz Rácalmáson, a Jankovich Kúriában. Mint azt Tóth Éva, a József Attila Könyvtár vezetője a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, az évek alatt a “történet” nem változott, csak a “kivitelezés”, folyamatosan fejlődött, és a bejátszott zenék helyett a zene is élő lett a Quintia zenekarnak köszönhetően, a rendezést pedig a Jászai Mari-díjas színművész, Szabó Sipos Barnabás vállalta, és vállalja most harmadszor is. A szereplőgárda a maga 70 fő körüli létszámával folyamatosan alakult, Jézus-Krisztus szerepében Kiss Viktor festőművész lesz már második alkalommal. A darab a covid alatt Pünkösd ünnepéhez kényszerült kapcsolódni, ami mindannyiuk számára tovább vitte Krisztus szenvedés történetét a kereszthaláltól a feltámadáson át az új, az első szellemi közösség rejtélyes élménye felé. Megtartották ezt a kitárulkozást, és ugyanezzel a közösségalkotó igénnyel várják barátaikat a darabban való részvételre, és az előadásra egyaránt.

-Hírdetés-
- Hírdetés-

El kell olvasni

Véradás lesz az MMK-ban

0
Városunkban legközelebb december 5-én, kedden 14 és 18 óra között tartanak véradást, mégpedig a Munkásművelődési Központban. Az önkéntesektől azt kérik a szervezők, hogy vigyék...
DunaOnline

FREE
VIEW