A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) múlt csütörtökön elkészítette a férfi és női vízilabda Bajnokok Ligájának sorsolását- írja az MTI. A nőknél azonos selejtezőcsoportba került az előző szezonban az Eurokupa-döntőjében is egymással összecsapó UVSE és a Ferencváros. Mindkét magyar együttes jó eséllyel indul harcba hazai környezetben a továbbjutásért, ugyanis a görög Glyfada, a német Spandau 04 és az ugyancsak görög Alimosz együttesét felvonultató csoportból ketten kerülnek a főtáblára. Az előző idényben négyes döntőig jutó Dunaújváros Rómában a házigazda SIS Roma, a francia Lille és Grand Nancy, valamint a spanyol Sant Andreu társaságában harcol a továbbjutásért, míg a BVSC-Zugló Spanyolországban, a Keszthelyi Ritával felálló vendéglátó Mataro, a görög Vuliagmeni, a spanyol Terrassa és a holland ZV De Zaan ellen ugrik medencébe. A bajnoki címvédő Eger kiemelt, alanyi jogon főtáblás.