-Hirdetés-
Kezdőlap oktatás Tanulmányi eredményekkel büszkélkedhet a Pannon

Tanulmányi eredményekkel büszkélkedhet a Pannon

A Pannon Oktatási Központ arról számolt be, hogy az idei évben a biológia Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójába jutott két végzős diákjuk, Gallai Hanna és Bieber-Brückner Dominik. Dóra Ádám pedagógus fiataljai az ország többi válogatott biológus jelöltjével mérhetik majd össze tudásukat. A magángimnázium arról is beszámolt, hogy diákjaik, Borbély Gergő, Csonková-Sóvári Johanna Katica, Hidalmási Ákos és Moharos Lilla a Kosáry Domokos országos történelmi versenyen kiváló teljesítményt nyújtva továbbjutottak a regionális fordulóba! Idén a rekordszámú jelentkezőnek és az erős mezőnynek köszönhetően igen magas ponthatárokat kellett meghúznia a továbbjutáshoz versenybizottságnak. Ezen kívül az ELTE Savaria Egyetem országos történelmi versenyén Kovács Botond István szintén kiváló teljesítményt nyújtva a megyei fordulóba jutott. A történelmi versenyek pannonos résztvevőit Dukai László pedagógus készítette fel.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW