-Hirdetés-
Kezdőlap Közélet Alkotói pályázatot hirdet a tűzmegelőzési bizottság

Alkotói pályázatot hirdet a tűzmegelőzési bizottság

Idén a Katasztrófavédelem Központi Múzeumával közösen hirdet alkotói pályázatot a katasztrófavédelem Országos Tűzmegelőzési Bizottsága- erre hívja fel a dunaújvárosi gyermekek figyelmét is a katasztrófavédelem. Mint írják, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság pályázatának egyik idei témája a „Füstérzékelő életet menthet” szlogenhez kapcsolódik, a másik pedig a magyar–török kulturális évadhoz, amelynek „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága” a jelmondata ( hiszen Gróf Széchenyi Ödön alapította a magyar és a török tűzoltóságot is). A diákok három korcsoportban pályázhatnak kézműves alkotással, és korcsoport nélkül digitális alkotással. Emellett a történelmi témát kedvelők irodalmi műveiken keresztül is bemutathatják Gróf Széchenyi Ödön életét és munkásságát. A pályaműveket korcsoport és kategória megjelöléssel április 21-ig lehet benyújtani postán vagy e-mailen, előzetes egyeztetés után akár személyesen is. A dunaújvárosi pályázóknak a székesfehérvári katasztrófavédelemhez kell eljuttatniuk alkotásaikat. A területi versenyek első helyezettjei automatikusan részt vesznek az országos versenyen, amelynek díjátadó ünnepsége június 14-én Budapesten, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában lesz. Az országos verseny győztesei értékes díjakban és különdíjakban részesülnek. Az az iskola, amelyből az iskola teljes létszámához viszonyítva a legtöbb pályázat érkezik, elnyeri a „Legkreatívabb iskola 2024” címet, amely együtt jár egy iskolai tűzoltó-bemutatóval és tűzvédelmi oktatással.

Exit mobile version
DunaOnline

FREE
VIEW