KezdőlapKözéletA Dunaújváros Sportjáért-díjra várják a javaslatokat

A Dunaújváros Sportjáért-díjra várják a javaslatokat

-

A „Dunaújváros Sportjáért” díjat minden évben azon személynek vagy közösségnek adományozza a közgyűlés, akik Dunaújvárosban a testnevelés és sport területén kiváló munkát végeztek, vagy kimagasló sporteredményeket értek el.

A díj elhunyt személynek posztumusz díjként is adományozható. Az önkormányzat arról adott hírt hivatalos honlapján, hogy a díjazott személyére bárki javaslatot tehet, és módosították a felterjesztések beadási határidejét: január 31-ig kell írásban eljuttatni Pintér Tamás polgármesterhez. A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy vagy közösség nevét, elérhetőségét, a díjra jelölt személy bemutatását, amelyben leírja a testnevelés és sport területén kifejtett munkáját és részletesen ismerteti az eredményeit, illetve, hogy miért tartja érdemesnek a „Dunaújváros Sportjáért” díjra. A díjak odaítélésről a közgyűlés dönt majd. Ezt az elismerést rendszerint februárban szokták átadni, ám a járványügyi rendelkezések, a nagyrendezvényekre vonatkozó korlátozások miatt lehet, hogy későbbi időpontra helyezik át a díjátadót. Erről már Medgyesi Miklós önkormányzati szóvivő beszélt nekünk. Éppen emiatt elmaradt a Pro Cultura Intercisa díjak átadási is, amelyet minden évben a Magyar Kultúra napján, január 22-én tartanak. A tervek szerint egy ceremónia során adnák át a szociális és egészségügyi díjakat is.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW