KezdőlapGasztroA FRÖCCS – csupa nagybetűvel

A FRÖCCS – csupa nagybetűvel

-

A fröccs az egyik legfontosabb hungarikum.

Amióta az eszemet tudom, úgy ismerem, mint egy népszerű italt.

Jön az ősz, jön a szüret, így arra gondoltam, hogy megbeszéljük ezt a témát is.

Igen, mindig aktuális.

Aktuális a kertben meló közben, baráti beszélgetésnél, vagy éppen egy mulatság alkalmával.

Lehet vörös, fehér, rozé. Lehet szörpös, vagy éppen kovászos uborkás (ez elég meredek szerintem, de ahány ház…).

A fröccs igazi magyar találmány.

Alapvetően szódavíz és bor keveréke, de nézzük, hogyan indult a története.

A legelső fröccs, 1842. október 5-én, Fáy András birtokán készült.

Történt ugyanis, hogy a birtokon összejött egy kiváló társaság, Vörösmarty és néhány barátja.

A vendégek között ott volt Jedlik Ányos, a szódavíz nagyipari előállításának, felhasználásának feltalálója is. Magával vitte a világ első, szintén általa feltalált, szódásüvegét. Majd egy adott pillanatban elkészítette a világ fröccsét, amit spriccernek nevezett el.

Vörösmartynak nem tetszett az eredeti elnevezés, így megváltoztatta azt fröccsre.

A fröccsöt a bor és a szódavíz aránya határozza meg.

Számtalan változat létezik, amelyek maradéktalan bemutatására most nem vállalkoznék. Ezért csak a szerintem legfontosabbakat ismertetem (szubjektív, elfogadom, ha valakinek más a listája).

Kisfröccs = 1 dl bor + 1 dl szódavíz,

Nagyfröccs = 2 dl bor + 1 dl szódavíz,

Hosszúlépés = 1 dl bor + 2 dl szódavíz,

Házmester = 3 dl bor + 2 dl szódavíz,

Viceházmester = 2 dl bor + 3 dl szódavíz,

Nagyházmester = 4 dl bor + 1 dl szódavíz,

Krúdy-fröccs = 9 dl bor + 1 dl szódavíz.

Időterv:

Előkészítés: 5 perc ( „hol van a dugóhúzó?” és már megint üres a szifon 😊 ).

Elkészítés: adagonként 1 perc,

Elfogyasztás: az első háromnál 3-5 perc, utána fokozatosan rövidebb, majd hosszabb idő alatt, végül az idő már nem lesz tényező.

A szükséges eszközök:

fejenként 1,5 alkalmas pohár (egy részüket úgyis elhagyjuk valahol),

2 db dugóhúzó (ez is fogyóeszköz),

Hozzávalók:

Az előre eltervezett bormennyiség duplája. Tudom, a múltkor megfogadtuk, hogy nem iszunk annyit, pedig de. Nem kell az önámítás, legalább magunknak ne! 😊

Az előre eltervezett szódavíz triplája. Emlékezzünk, hogy a múltkor mennyire szomjasok voltunk a végére. Ivás közben pótolni kell az elveszett vizet, nehogy dehidratálttá váljunk.

Elkészítés:

1. Szépen terítsük le az asztalt. Tegyünk gyertyát is (legalább lesz miről rágyújtani, szükség esetén).

2. A kiválasztott poharat töltsük a megfelelő szintig borral, majd óvatosan töltsük fel szódavízzel. Nem, az ásványvíz nem való ide!

3. Még az első körnél beszéljük át a bor minőségét. Most van itt az ideje tisztázni, hogy déli, vagy nyugati fekvésű a dűlő, vagy éppen a talajtól mennyire virágos, körtés, naplementés a borunk. A második, harmadik körben úgyis dolgozunk majd, hiszen be kell számolni a munkahelyi problémákról és a fröccsözés alkalmával jönnek a legjobb, de soha meg nem valósított ötletek. A negyedik, ötödik körben kibeszélünk valakit a háta mögött, utána meg ki emlékszik már. Tehát most, az első körben beszéljünk a borról.

4. Csak óvatosan és vigyázzunk a gyertyával. Ha túl közel hajolunk, akkor leéghet a szemöldökünk. Inkább legyen egy öngyújtó felelős.

5. Egészségünkre!

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Dunaújvárosból is várják a jelentkezéseket a „Közlekedik a család” vetélkedőre

0
A közúti közlekedésben fontos, hogy a résztvevők körültekintő, megfontolt módon, egymásra partnerként tekintve közlekedjenek. A közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az...
DunaOnline

FREE
VIEW