KezdőlapGazdaságA közterhek csökkentése a válság ellenére is folytatódik

A közterhek csökkentése a válság ellenére is folytatódik

-

A közterhek csökkentése a válság ellenére is folytatódik, Magyarország így a következő években is a legnagyobb adócsökkentők egyikre lehet – fogalmazott a növekedés.hu oldalon szombaton megjelent interjúban a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András közölte, hogy a kormány készen áll a bértámogatások és az adómentességek meghosszabbítására, ha a járvány alakulása indokolttá teszi.

A bérmegállapodásban rögzített feltételek teljesülésével a szociális hozzájárulási adó újabb 4 százalékponttal mérséklődhet, a munkabér adóterheinek csökkenése azután is folytatódhat, hogy összesített mértékük 53,1 százalékról 43,2 százalékra csökkent 2010 óta – tette hozzá.

A válság miatt különösen fontosnak nevezte a további adócsökkentést, hiszen – mint mondta – az a külföldi befektetéseknek ösztönzést, a magyar vállalkozásoknak segítséget jelent.

Ugyanakkor az államtitkár óvott a túlzott eladósodástól, amelynek hatása hosszú távon kedvezőtlen, jelentősen megnehezíti a kilábalást a gazdasági válságból. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy már a tavaszi intézkedések is csaknem 1 millió ember munkalehetőségét segítették megtartani. Ezek közül a hitelmoratóriumot és a bértámogatást tekinti a legjelentősebbnek, de hozzátette, hogy a járvány második hullámában is sokaknak segített a kormány, főképp azoknak, akiket a kijárási korlátozások a leginkább sújtottak.

Kiemelte a vendéglátókat, a szabadidős ágazatban működő vállalkozásokat, a szálláshely-szolgáltatókat, az utazásszervezőket és a magántulajdonú buszos vállalkozásokat, amelyek januárig mentesültek a munkáltatói közterhek alól.

A szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát megtéríti az állam, de a turizmusfejlesztési hozzájárulás, az idegenforgalmi adó alóli mentesülés, a Szép-kártya közterhének csökkenése, az arra utalható összeg megkétszerezése is segíti az idegenforgalmat. Az ágazatnak jutó támogatások összege már most meghaladja a 800 milliárd forintot – hangsúlyozta. Tállai András kitért arra is, hogy a helyi iparűzési adó kulcsát átmenetileg 2-ről 1 százalékra csökkentette a kormány a kisebb vállalkozásoknak.
Bár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyéves felfüggesztést kezdeményezett, ám az önkormányzatokra tekintettel ennél mérsékeltebb változás lépett életbe – tette hozzá.

A csökkentést indokolta szerinte az is, hogy az iparűzési adó mértéke két évtizede nem módosult, miközben a társasági adó az EU-n belül Magyarországon a legalacsonyabb.

A vállalkozások jelezték, hogy az egyre kisebb központi adók mellett a változatlan iparűzési adó egyre nagyobb teher – jegyezte meg az államtitkár. A 2010 előtti és a mostani válságkezelés közti különbségek közül Tállai András kiemelte: a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány emelte a jövedéki adót, a szuperbruttósítással bonyolultabbá tette és növelte a személyi jövedelemadót, a gyest egy évvel lerövidítette, a közszférában csökkentette a béreket, általános ingatlanadót vezetett be, és megszüntette a 13. havi nyugdíjat.

A Fidesz-kormány ugyanakkor eddig 1014 milliárd forintot költött járványügyi védekezésre, több mint 3700 milliárd forintot gazdaságvédelemre, és visszaállítja a 13. havi nyugdíjat – mondta.
Mindezt a kormány annak ellenére teszi, hogy több elemző szerint a mostani visszaesés világszerte jelentősebb, mint amit az 1929-es válság okozott – fogalmazott az államtitkár.
A koronavírus „azonnali mélyütést mért a világgazdaságra” – fogalmazott az államtitkár, aki ennek ellenére bízik abban, hogy 2021 a kilábalás éve lesz. Az idén 3,5 százalékkal, 2022-ben pedig már 5,4 százalékkal nőhet a gazdaság teljesítménye

A gazdaságot most még lefojtják a kényszerűségből elrendelt korlátozások, de ezeket gyors helyreállás követheti. A kormány addig is a lehető leggyorsabban reagál a gazdasági élet legapróbb változásaira, és ha kell, hétről hétre hoz új intézkedéseket – szögezte le.

A gyors intézkedések egyik alapja szerinte, hogy az adóhatóság olyan adatállománnyal rendelkezik, amelyehez hasonló a régió egyetlen államában sincs, a döntéshozók ezért gyorsan és pontosan követhetik a gazdasági folyamatokat – jegyezte meg Tállai András.

mti

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Tíz mázsa pontyot telepítettek a Felső-öbölbe

0
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület arról tájékoztatja a pecásokat, hogy az idei első pontytelepítés megtörtént, amelynek során 10 mázsa ponty került telepítésre a Felső-öbölbe. Fontos,...
DunaOnline

FREE
VIEW