Connect with us

Program

A várostörténeti sorozatban a nők munkavállalásáról értekeznek

mm

Published

on

Amellett, hogy az Intercisa Múzeum is megnyitotta kapuit a védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatók előtt, sőt, egy új időszaki tárlatot is meg lehet már tekinteni a második emelti előadóban, a kulturális intézmény folytatja várostörténeti sorozatát is a honlapján.

Kronászt Margit és Nagyné Hodik Mónika történészek ezúttal a nők munkavállalásáról értekeznek. 1945 után a szovjet nőideál vált a követendő példává, mely egyúttal kényszerítette a hagyományos női szerepek megváltozását is. Megmaradt az egyenjogúságra való törekvés. Az 1950-es évek elejére a dolgozó nő ideálja került előtérbe a megnövekvő munkaerő kereslet miatt, a nők munkavállalása a modernség jelképévé vált és elfogadottá vált a kétkeresős családmodell. Ennek elterjedését segítették a különféle háztartási eszközök és kisgép kölcsönzők, melyek megkönnyítették és lerövidítették a nők otthon végzett feladatait, de ezt segítette a készételek és fagyasztott áruk terjedése is. A modern, olvasó-tanuló, dolgozó nő egyúttal a függetlenséget és a könnyen mobilizálható, képzett munkaerőt is jelképezte. A város építésén dolgoztak nők is, építkezéseken, gyakorta veszélyes munkakörben, főként 1950 és 1953 között. Megítélésük változó volt, aki nem teljesítette a normát, azt kifigurázták. Hangsúlyt fektettek a női szakmai brigádok nevelésébe. A helyi sajtó az évtized közepéig a férfias nő ideálját „sulykolta” olvasóiba, azonban az első ötéves terv kifulladása után kevésbé volt szükség a dolgozó nőkre, hiszen a férfiak munkavállalása is megnehezedett. Az évtized közepére problémát jelentett a „felesleges” munkaerő lekötése, így megjelentek a tervek között a kifejezetten nők számára megnyitott munkahelyek, de a kezdeti lelkesedés gyakorta kudarcba fulladt: sokan csak addig dolgoztak, amíg össze nem gyűjtötték egy új bútor vagy elektronikai eszköz árát, illetve sokan nem jártak be rendesen munkahelyükre, gyakori volt az igazolatlan hiányzás. Szellemi foglalkozású nőkről ritkán tudósítottak az újságok, ez a tendencia az évtized közepe felé változott meg. A városi nők 1957-ig az Ingatlankezelő-, a Kertészeti- és az Üzemélelmezési Vállalatnál kaptak munkát.

Hirdetés