KezdőlapKözéletAugusztus végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésekre

Augusztus végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésekre

-

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű díját, amelyre augusztus 30-ig nyújthatók be a pályázatok – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleményében.

A közlemény szerint kiemelten fontos, hogy a munkáltatók az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezeljék, megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében erőfeszítéseket is tegyenek.     

Bodó Sándor a pályázattal kapcsolatban azt írta: „napjainkban egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, valamint a benne rejlő lehetőségeket. A felelős foglalkoztató olyan eszközöket alkalmaz és tevékenységeket folytat, amelyek a munkavállalók elkötelezettségét és elégedettségét növelik. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a család-barát hozzáállást, a közösségteremtést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, a képzést és fejlesztést, a csapatépítést, az egészségmegőrzést, a helyi közösségek és az egész társadalom fejlődését egyaránt.”     

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több kategóriában osztanak díjakat: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak, valamint a közszféra szervezeteinek – tették hozzá.    

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021-ben is képzési különdíjban részesíti a képzés/szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot, továbbá idén negyedik alkalommal van lehetőség Restart-Up kezdeményezés különdíjára pályázni, azoknak a cégeknek, amelyek aktívan tesznek a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért, idén kiemelt figyelemmel a járványhelyzet okozta kihívásokra – áll az ITM közleményében.

(MTI)

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW