KezdőlapKékfényBaleset szemtanúinak jelentkezését várják

Baleset szemtanúinak jelentkezését várják

-

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. november 30-án 11 óra 15 perckor egy ismeretlen típusú és hatósági rendszámú gépkocsi vezetője Dunaújvárosban, a Dózsa György úton a belváros irányába közlekedett, majd a Szórád Márton úton található kereszteződésben a Piac tér irányába jobbra fordult. A gépjármű sofőrje kanyarodási manővere során nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárosnak, aki – a kijelölt kerékpárúton – a Szórád Márton úton a 6-os számú főút irányába közlekedett, és elsodorta őt. A kerékpáros az ütközés következtében megsérült. A gépkocsi vezetője az ütközést követően adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a baleset helyszínét.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki tanúja volt a balesetnek, vagy azzal kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-25/510-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555 -111-es „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 112-es központi telefonszámon.

police.hu

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Elsőbbség meg nem adása miatt 80 esetben intézkedtek a rendőrök a...

0
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy az elmúlt héten az előzés szabályainak megszegése miatt 14, elsőbbség meg nem adása miatt 80 és...
DunaOnline

FREE
VIEW