KezdőlapPolitikaCovid-19 a Jolly Joker

Covid-19 a Jolly Joker

-

Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzatának Jolly Jokere (bármelyik lapot lehet vele helyettesíteni, ezért nagyon fontos a játszmában) a koronavírus-járvány, hiszen az ennek „köszönhető” intézkedések nagy könnyebbséget jelentettek a számukra.

Nem kellett üzemeltetniük a sportlétesítményeket, az Élményfürdőt, és elmaradtak az elmúlt időszakban a városi rendezvények is, ami nem kevés megtakarítást eredményezhetett. Ráadásul lehet hivatkozni arra is, hogy a kormányzati megszorítás (gépjárműadóból körülbelül 120 millió forint) miatt
jelentkezhetnek pénzügyi problémák.  

Az országos korlátozások ugyan enyhültek, de a „vírushelyzet” miatt továbbra is zárva tart az Élményfürdő belső részlege, bár a hasonló létesítmények már hetek óta teljes kapacitással üzemelnek hazánkban.

Egyes vélemények szerint nem a vírus az igazi probléma, hanem a működés finanszírozása.

Ennek némileg ellentmond, hogy a csütörtöki közgyűlésen szinte biztos, hogy több mint egymilliárd forintot szavaznak majd meg a képviselők egy családi vállalkozásnak (DS Média Kft., melynek ügyvezetője a DVG Zrt. igazgatósági tagja) a „Médiarendszer üzemeltetésére”.

Persze az elkötelezett médiumokra nagy szükségük van. Muszáj a város lakóit tájékoztatni a „nagyszabású” beruházásokról, hiszen honnan értesülnének arról, hogy egy ócska, repedezett betonfelület milyen remek parkoló.

Nem tudnának arról sem, hogy a Tornacsarnokot 200 millió forintból újítják fel. Igaz, azt elfejtik megemlíteni, hogy ezt az összeget a Magyar Torna Szövetség biztosítja.

Arról sem tudhatnánk, hogy a harmincezer forintos kutya chip-olvasóval a térség parlamenti képviselője már be is váltotta az egyik választási ígéretét.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

Mintegy 230 felvételi elbeszélgetést bonyolított le az egyetem tanárképző intézete

0
Április 8-11 között lezajlottak a felvételi vizsgák a Dunaújvárosi Egyetem Tanárképző Központjában.-erről számolt be közleményében felsőoktatási intézményünk. Mint azt részletezik, 17 833 jelentkezővel a...
DunaOnline

FREE
VIEW